MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1968. szeptember 17.

Napirend: - 1. Jelentés a PB 1967. november 14-ei, a Belügyminisztérium és szervei pártirányítására, pártellenőrzésre, a belügyi szerveknél működő pártszervezetek jogaira és hatáskörére vonatkozó határozat végrehajtásának tapasztalatairól. - - Jelentés. 12–21.

- 7 ­A probléma ogyik megoldását jelenti olyan gyakorlat kialakítá­sa, hogy az alapszerv munkáját érintő legfontosabb szakmai, politikai kérdésekről taggyűlésen kérnek tájékoztatást a szak­mai vezetőktől. Ezek a tájékoztatók nemcsak az alapszervek el­mélyültebb ismereteit segitik elő, hanem növelik a pártszervek felelősség érzetét, és segítőkészségét is az emiitett kérdé­sekben. -t Összességében megállapítható, hogy a határozat lényegét, ég 'céljait a belügyi alapszervek megértették, magukóvá tették. I A helyes gyakorlat kialakitása azonban hosszabb folyamatot jelent. Az elmúlt hónapokban sok helyen tapasztalható előre­lépés. A gyakorlat sogiti a helyes értelmezést, de egyben uj problémákat is felvet,,és ez szükségessé teszi, a további meggyőző politikai munkát. A belügyi pártmunka egészét illetően az alábbi tapasztalatokat szereztük: Az intenziv, hatékony pártmunka feltételei nem minden belügyi alapszervnél adottak. Legkedvezőbb a helyzet a tüzrendészeti pártszerveknél, és jónak Ítélhető meg a kapitánysági alapszcr-r veknél is, ahol a munkát csak a szakmai túlterheltség neheziti. Legrosszabbak a feltételek a rendőrőrsök alapszervezeteinél. Az örsi pártszervek tagjai nagyrészt körzeti megbizottak, akik az örs.székhelyétől nem ritkán 15-2o km távolságra élnek és dol­goznak. A taggyűlések megtartása, és a.szervezeti élet a szakmai berendelések időpontjára korlátozódik. Ekkor kerül sor a beszámoltatásokra, szakmai továbbképzésre, a folyamatban lévő ügyek rendezésére. Emiatt a taggyűlések,vagy politikai oktatások megkezdésekor a párttagok már fáradtak, a taggyűlések ezért laposak, érdektelenek. Több helyen sikerült már. elérni, hogy a berendelés!.napok programmja a pártrendezvé­ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents