MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1968. szeptember 17.

Napirend: - 1. Jelentés a PB 1967. november 14-ei, a Belügyminisztérium és szervei pártirányítására, pártellenőrzésre, a belügyi szerveknél működő pártszervezetek jogaira és hatáskörére vonatkozó határozat végrehajtásának tapasztalatairól. - - Jelentés. 12–21.

nyekkel kezdődjön, ez azonban.önmagában nem oldja meg a szét­szórtságból adódó problémákat. A pártmunka, és a szakmai munka szorosan összekapcsolódik, többhelyen átfedés is tapasztalható. Nem egyszer előfordul, hogy megbeszélnek egy föladatot szakmai értekezleten, majd. néhány óra múlva ugyan azt tárgyalják mog taggyűlésen is,eset­leg up^yan azzal az előadóval. Lemérhető az átfedés az alapszer­vek, munkatervében is, amelyek át vannak szőve szakmai feladatok­kal. Néhány helyen a párttitkárok ugy érzik, hogy tisztségük miatt hátrányos helyzetben vannak azokkal szemben, akiknek nincs párt­megbizatásuk. Pártmunkájuk miatt nem tudnak a szakmai munkában kimagasló eredményeket elérni, a szakmai vezetők pedig vélemé­nyük szerint csak annak a munkáját ismerik el, aki eredményei­vel a statisztikai mutatók javitásához hozzájárul. Több nép­szerűtlen feladatot kell megoldaniuk, ugyanakkor jutalmazások­nál, dicséreteknél nem esik szó arról,hogy azokban a pártszer­vezet véleménye is kifejezésre jutott. Az a véleményük, hogy a pártszervezet munkáján&k nagyobb.tekintélye van a pártonkivüli­ek, mint a szakmai vezetők előtt. Problémát jelent az alapszervek anyagi.ellátottsága. A Belügy­minisztérium által biztQsitott évi 200.- Ft a legszükségesebb kiadásokra sem elegendő. A pártoktatás valamennyi alapszervezetnél szervezetten, ered­ményesen .folyik. Szinte valamennyi párttag résztvesz a pártok-, tatásban. Gondot okoz a Marxista-leninista Középiskolát, és a Rendőr Akadémiát végzettek beiskolázása. Ezek a párttagok a különböző szemináriumi formákat már visszalépésnek tekintik, ugyanakkor kevés lehetőség van a Marxista-Leninista Esti Egye­* / * ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents