MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1968. szeptember 17.

Napirend: - 1. Jelentés a PB 1967. november 14-ei, a Belügyminisztérium és szervei pártirányítására, pártellenőrzésre, a belügyi szerveknél működő pártszervezetek jogaira és hatáskörére vonatkozó határozat végrehajtásának tapasztalatairól. - - Jelentés. 12–21.

között a szakmai szolgálati út figyelmen kivül hagyásával is tehetnek észrevételeket, javaslatokat. Az észrevételezési jog gyakorlásától való tartózkodást szintén a retorziótól való fé­lelem, és több helyen a közömbösség okozza. Nagy figyelmet váltott ki a határozatnak az a része, hogy a parancsnokok csak az illetékes pártszervekkel egyetértésben dönthetnek a választott pártszervek pártvezetőségek tagjainak és a felszabadulás előtti forradalmi mozgalom kiemelkedő har­cosainak személyi ügyeiben. Felismerték, hogy ez a rendelke­zés a pártszervek hatáskörét és tekintélyét növeli, de egyben növeli felelősségüket is. Nem mindenütt ismerték fel, hogy a határozatnak ez a.része szoros összefüggésben van a Politikai Bizottság 1967.május 9-i az állami személyzeti munka pártellenőrzésérol szóló határoza­tával, Ezt a határozatot nem minden alapszervnél ismerik, és végrehajtására sem tették meg a szükséges intézkedéseket. Több alapszervnél tanácstalanság tapasztalható a véleményezé­si-hatásköri lista összeállításánál, sokan nem tudják azt hogy a pártbizottságoknak van hatásköri listájuk, és azon kik szerepelnek. Vitatott kérdés volt a beszámoltatási jog gyakorlása. Néhány helyen ezt a rendelkezést úgy értették, hogy a jövőben az alapszerveknek is lehetőségük lesz a szakmai vezetők beszá­moltatására, Ezt a kérdést az eddigiek során sikerült a hatá­rozatnak megfelelően úgy tisztázni, hogy beszámoltatási jog­gal csak a pártbizottságok rendelkeznek. Mivel az alapszer­veknek nincs beszámoltatási joga több helyen felvetették azt a problémát, hogy a pártbizottságok megelégednek majd a kapi­tányság vezetők beszámoltatásával, és nem lesz lehetőség az örsparancsnokok, alosztályvezetők beszámoltatására, pedig véleményük szerint erre szükség lenne. üitóZAGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents