MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1962. június 18.

Napirend: - 3. A Felsőbabádi Állami Gazdaság igazgatójával kapcsolatos újságcikkre vonatkozó jelentés. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 10–30.

A jelentés azt mutatja, hogy amiért Ő fellépett, abban neki igaza volt, Az^ügy érdekében lépett fel és a gazdaság érdekében. Ugy, hogy az in­dokolt volt. Egyetértek a jelentés megállapításaival és azzal is, ho:y Hagy elv­társat megerősítsük. Baa,:; elvtárs : Elősz :r egy rövid tájékoztatást szeretnék adni a bor-ügyről Azt szeretném elmondani, ogy 1957-ben, amikor^átvettem a gazdasá­got, nagyon rossz helyzet volt, nem volt vezetőgárdája a gazdaság­nak. Első és legfontosabb feladatom az volt, hogy vezető gárdá3 szer­vezzek. Ebben a kapkodó helyzetben rengeteg olyan ember jött a gaz­daságba, aki másutt kompromitálta magát. Ez a gazdaság nehéz körülmények között volt, a 76 Ft-os hizómarhá­tól kezdve ott minden meg volt. Azonban igen rövid idő alatt sikerült rendet teremteni. Nagy fe­gyelem alakult ki. Ebben az időben óriási segitséget kaptunk a já­rási pártbizottságtól. Amikor a rend megszilárdult, a helyzet olyan követelményeket szabott, rövid idő alatt, hogy ezek az emberek, illetve vezetők nem állták meg a helyüket, és megkezdődött ezeknek a leváltása. Helyüket fiatal szakemberek vették át. 1960-ban abszolút nyereséges lett a gazdaság. Akkor a sertéstenyész­tésben országos elismerést szereztünk. Szeretném néhány szóval elmondani, hogy az a harc, ami a gazdaság érdekében folyt, nem ment simán. A vezetők egy része nyiltan szabotálta a munkát. Nyiltan lázitott. Ilyen esetekben, megmondom őszintén, sokszor tettem nem a legfino­mabb kijelentéseket, durva voltam, sőt még tettlegességre is képes lettem volna. Volt olyan eset Váradival, hogy 200.000 Ft-os agregátot akart meg­vetetni, de erre a célra pénz nem volt. Igaz, hogy vettünk egy agregátot, azonban erre a gazdaság más területén volt feltétlenül szükség. Ezzel kapcsolatban Váradi Vezekényi főagronómust taknyos gyereknek nevezte. A két műszaki vezető között majdnem tettlegességre került sor. Ekkor megmondtam Váradi Barnának, hogy ha mégegyszer előfordul, hogy nem tartja tiszteletben, sértegeti a főagronómust, akkor el­távolítom a gazdaságból. Ez volt az első "beszélgetésem" Váradival. A másik eset: a szekszálás alkalmazásával volt kapcsolatos. Ezzel az eljárással a napos-csibéknil meg lehet állapítani, hogy kakas-e vagy tyúk lesz belőle. Fáradi Barna javaslatára dolgozókat küldtünk tanfolyamra. A tanfolyam­ra küldés feltétele volt, hogy csak a gazdaságban alkalmazásban lévő dolgozók mehetnek erre. Később, amikor kitűnt, hogy félnapos­egynapos munkával a szekszálásért igen jelentős összegeket fizet­tünk ki, ezt ellenőriztem, s megállapítottam, hogy Váradi Barna fele­sége is szerepel a szekszálók között. Én tiltakoztam az ellen, hogy alkalmazásban nem lévők számára kis munkával, ilyen nagy jövedelmet biztosit a telep vezetője. Emiatt csúnyán összevesztem vele és ez volt a második "beszélgetésünk". ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents