Kiss Anita (szerk.): Forrásaink a reformációról. Dokumentumok az MNL Pest Megyei Levéltárából (Budapest, 2018)
Bevezető
A forrássorozat más köteteitől eltérően e kiadványban a tartalmi kivonatok szövegét nem a jelzet követi, hanem az iratok fennmaradási formája, valamint - ahol van - a megpecsételés tényére vonatkozó észrevétel, esetleg az iratra vonatkozó egyéb információk. Ennek az az oka, hogy az egyes szorosan összetartozó ügyiratdarabok fennmaradási formája gyakran eltér egymástól, így a jelzet után összegzőén megadva nem lett volna követhető és közérthető, emiatt minden irat után közvetlenül adtuk meg a rá vonatkozó információt. A Pest megyei protestánsok helyzete II. József trónra lépésekor nem bizonyult irigylésre méltónak. A magyar országgyűlés 1681-ben alkotott törvényeket az evangélikus és református egyház követőinek vallásgyakorlatáról. A XXV. törvénycikk teljes vallásszabadságot garantált részükre, a XXVI. törvénycikk 12. §-a birtokukban hagyta templomaikat. Az utóbbi jogszabályi hely ugyanis az alábbiak szerint intézkedett: „Más megyékben pedig, úgymint [...] egyesült Pest-Pilis és Solt [...] megyékben, minthogy jelenleg csaknem minden ottan levő templomaiknak tettleg használatában vannak, azért ezek az ő mostani birtokosaik használatában maradnak.” Az említett jogszabályok hatályosságát erősítette meg az 1687. évi XXI. és 1715. évi XXX. cikkely, tehát a törvények elvileg garantálták az alapvető vallásszabadságot. III. Károly azonban uralkodása későbbi éveiben mégis szűkítette a protestáns lelkészek lelkipásztori munkáját. 1725-ben ugyanis egy rendelete megtiltotta, hogy papjaik meglátogassák a leányegyházaikat. Ehhez járult 1731-ben a Carolina Resolutio néven közzétett rendelet, amely egyrészt tiltotta a katolikus felekezetről a református vagy evangélikus hitre térést. Másrészt a közhivatalok betöltésekor a jelöltek egy, a szentekre és Szűz Máriára tett (ún. dekretális) esküvel kezdhették meg működésüket, ami felért egy nyílt hittagadással a protestánsok számára. Az uralkodói valláspolitika mellett a török hódoltság után újjászerveződő katolikus egyház is konfliktusba keveredett a területen élő protestáns hívekkel. Althan Mihály Frigyest (1682-1734) 1718-ban iktatták be a váci püspöki székbe, és Alsóné- mediben, Váchartyánban, Mogyoródon, Szadán, Szentmártonkátán, Veresegyházán és Üllőn is visszafoglalta a templomokat a más vallásúaktól. Szemléletére jellemző volt, hogy a Carolina Resolutio ellen hevesen tiltakozott annak engedékenysége miatt. A katolikus hitélet megújítását célzó munkáját békésebb eszközökkel folytatta utóda, unokatestvére, Althan Mihály Károly (1702-1756). A protestánsok a kalocsai egyházmegye területén sem kevesebb problémával találkoztak. A kiskőrösi református templomot 1728-ban a földdel tették egyenlővé, az intézkedés ellen tiltakozók szószólói közül hármat halálra ítélték, másik hármat budai kényszermunkára ítéltek, de az ítélet végrehajtását felfüggesztették. Mária Terézia uralkodása alatt, az 1744 és 1780 közötti években további 12 település protestáns imaházát vették el vagy záratták be. Soltvadkert községben a német területekről beköltöző telepesek a báró Orczy család segítségével építették fel evangélikus imaházukat, amelyet az uralkodói akarat 1748-ban leromboltatott. ll
