Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)

FÜR LAJOS: A románság népmozgalma Erdélyben, 1710–1850

nuitás) fakadóan is egyazon források alapján gyökeresen más eredmények születtek és születnek Romániában, mint amit a magyar felfogás képviselt és hangoztat ma is. Van azonban más is, ami zavarossá, már-már kibogozhatatlanul bonyolulttá teszi a románság történeti mozgásának mértéktartó megítélését a Kárpát-medencében. Az egyik gond Erdély területének képlékeny voltából ered, hiszen a fejedelemséggé formálódott földrajzi tájegység határai egészen a 18. századig valóban bizonytalanok, változóak, már-már mozgóak voltak. A másik gond a románság területi térfoglalásának menetéből, kitérjeszkedéséből fakad. A magyar történeti kutatás ugyanis úgy látja, hogy a 17. század közepéig-végéig néhány nagyobb folttól, kinyúló településnyelvektől (Máramaros, Szilágy, Szatmár és Bihar megyék) eltekintve a románság zöme nemigen terjeszkedett túl a szűkebben vett Erdély területén. Annak határvonalát tehát tömegesen inkább a 18. században és a 19. század első évtizedeiben lépte át s tolta ki nyelvhatárát jelentős mértékben az Erdélyen kívüli ország egyes területeire. A magyar oldalon végzett kutatások elsősorban a szűkebb Erdély népesedését próbálták megbecsülni, ezért erre összpontosítunk mi is. A 18. század elején Erdély népessége a Partiummal együtt, mint említettük, mintegy 860 ezer lelket számlált,

21 s ennek mintegy 30-40%-a lehetett román, vagyis a lélekszámuk 250-350 ezer között mozoghatott. Az erdélyi fejedelemség népessége a József-kori népszámlálások idején 1,57 millió volt, majdnem megkétszereződött (a növekedés 82%-os), a 19. század közepére pedig 2,2 millióra emelkedett. Számítások szerint 1787-ben a románok lélekszáma 800 ezer körül járt, részarányuk tehát az egész népességen belül mintegy 50%ot tett ki. (Szabó István tévesen, vagy valamely elírás folytán a románság népességszámát egész Magyarországra kiterjedően becsülte a 18. század végén 800 ezerre.)

22 A 19. század első felében, 1832-ben (az erdélyi egyházak felmérési adatai szerint) a számuk már 1,05 millióra, majd 1850-re 1,22 millióra, vagyis a részarányuk előbb 56,5, majd 59,5%-ra emelkedett.

23 Ha elfogadhatónak gondoljuk a 18. század elejére vonatkozó adatokat, akkor Erdély lakossága - egyezően a magyar királyság egészére kiterjedő folyamattal - mintegy másfél évszázad alatt több mint két és félszeresre: 860 ezerről 2,2 millióra, míg ezen belül a román ajkú népesség lélekszáma több mint négyszeresre, vagyis 250-350 ezerről 1,22 millióra emelkedett.

24 Az átlagot messze meghaladó lélekszámnövekedés két forrásból táplálkozhatott: az átlagosnál magasabb népszaporulatból és/vagy a vándormozgalom többletéből. A népszaporulatra nézve megbízhatóbb adatok csak a 19. század első feléből, az egyházi anyakönyvek adatain nyugvó vizsgálatokból menthetőek. A különféle számítások szerint (a népességrobbanás kezdeti szakaszábanjárunk!) az erdélyi népszaporulat éves átlaga is - miként a szűkebben vett magyarországi - mintegy 6-9 ezrelék között mozgott. (A 18. század utolsó harmadában a természetes népszaporulat országos éves átlagát Dányi Dezső legutóbb mintegy 21 Thirring Gusztáv hajszálpontos számadatot tett közzé egyik közismert népesedéstörténeti munkájában. Eszerint Erdély népessége 1720-ban 864737 főt számlált. THIRRING 1938. 36. 22 SZABÓI. 1941. 140. 23 Az adatokat közli s azoknak többoldalú, kritikai elemzését is elvégzi NYÁRÁDY R. 1998. 23-29. 24 A szerző által végzett különféle számítások és elemzések, amelyek dolgozatunk következő oldalain olvashatóak, a már eddig ismertetett adatbázisokon nyugszanak. Ezért az adatok újólagos jegyzetbeli hivatkozásaitól bízvást eltekinthetünk. 60