Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)

HÉJJAS PÁL: A balatoni halászat

Jeges - vagy jégi halászat Volt egy nagyon érdekes halászati módszer a Balatonon, amely a 19. század végéig gazdasági jelentőségét tekintve messze felülmúlta a nyári, az úgynevezett „hígvízi" halászást. Ez pedig a Jégi" halászat, amelyről már Bél Mátyás is részletesen írt a 18. század elején.

42 A 19. század második feléig a nyári halászat nem volt jelentős a Balatonon. Az olyan egyszerű eszközökkel, mint a már említett vejsze, varsa, szigony, borító, kis háló stb. nem is lehetett túl sok halat fogni. A nyári melegben az akkori közlekedési és útviszonyok miatt amúgy sem tudták a gyorsan romló halat messzire szállítani. Amit a halászok kifogtak, azt helyben fogyasztották el, vagy a környéken eladták. Jobbára csak a saját és az uraság szükségletét elégítették ki. Télen azonban már más szempontok játszottak szerepet. Ilyenkor a hideg miatt a halat messzire lehetett szállítani, a távolabbi piacon pedig jobb árat adtak érte. A Balaton két oldalán húzódó vasútvonal, a vízhez közeli vasútállomások lehetővé tették, hogy a nemes halak, elsősorban a külföldön is számon tartott fogas, gyorsan elkerüljön a magyar és a külföldi nagyvárosokba. Ilyenkor minden nehézség nélkül eljutott a hal a bécsi vagy a grazi piacra is. Régen a gyalom, az öregháló is csak télen került elő, mert ezt a hálót a nagysága miatt a bödönhajókkal nem lehetett használni. A vastag jég viszont elbírta a felszerelést szállító szánkókat. A jégi halászathoz használt háló 200-400 méter hosszú, kétszárnyú, középütt zsákkal (hátával) ellátott kerítőháló volt. A bedöntőléken keresztül eresztették a jég alá, ott a háló kötelével megkötött vezérrud&t a húzólékek irányába igazgatták. Erre szolgáló eszközük egy villás bot, a gemics volt. A lékeket jegellő fejszékkel vágták 15-20 lépésenként. Magát a hálót a lékből kivezetett kötéllel húzták, amelyet a vezérrúdra erősítettek. A húzókötélen cibékoX (vállon átvethető heveder) helyeztek el, amelyek lánccal voltak ráfogatva. így húzták a hálót a léktől lékig, végig a jég alatt. Amikor a csizmájukon - csúszás ellen - jégpatkót viselő halászok több órán át tartó nehéz munkával eljutottak a kihúzólékhez, vagy ajtóhoz, előbb a vezérrudat, a köteleket, majd a háló szárnyakat húzták ki a jég alól, s legvégül a hallal telt zsákot. Ez utóbbi művelet volt a markolás, az egész napi halászat eredménye. Egy-egy nagyobb fogás alakalmával 20 mázsánál is több halat emeltek ki a hálóból, de volt, amikor a vacsorahal sem került ki belőle. A téli halászat során a halászok ki voltak szolgáltatva a rendkívül változatos időjárásnak. És nemcsak a kemény hideg, a metsző szél, a tájékozódást nehezítő köd, a sűrű hóesés tette próbára őket. Amikor a jég vastagsága elérte a 12-15 cm-t, a halászok kivonulhattak a jégre. Az enyhébb teleken nem, vagy csak rövid időre fagyott be a Balaton. Ilyenkor sokszor csak egy-egy hét állt a halászok rendelkezésére. Jégzajlás idején egyáltalán nem lehetett halászni, de nehéz volt 30 centiméternél vastagabb jégrétegnél is. A jó fogás reményében nem ritkán 150-200 likas tanyát húztak, és ennyi lék kivágása vastag jégnél nem volt kis feladat a jegellőknek. DEÁK András: Bél Mátyás élete és munkássága. De piscatione Hungarica (A magyarországi halászatról) fordítás. Bp. 1984.64-65. 139