Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)

HÉJJAS PÁL: A balatoni halászat

A halászmestereknek a tanyahely megválasztásánál nagy körültekintéssel kellett eljárniuk. Már 6-7 cm-es jégnél bejárták a jégmezőt, hogy megfigyeljék, hogyan fagyott be a Balaton, hol lehet majd meghúzni a hálót, hol kell a jég torlódásával, úgynevezett tárolásokkal számolni. Erre azért volt szükség, mert az egymásba torlódott jégtáblák alsó része megakaszthatta, sőt el is szakíthatta a hálót, amely 18-20 ember több órás megfeszített munkáját tette semmissé, mert a megakadt hálóból kiszöktek a halak. Tapasztalt halászmesternél az ilyen nem is szokott előfordulni. Halászat után a háló és a kifogott hal egy-egy szánkóra került, s elindult a menet a halásztanya felé. Sokszor késő este lett, mire partot értek. Ott volt a falu apraja-nagyja és a zsákmányt váró kereskedők csoportja, akik a környék piacain másnap reggel már kínálták a friss halat. A jégi halászat veszélyes foglalkozás volt, számos vérfagyasztó történetet tudtak mesélni az öreg halászok hatalmas ködről, beszakadt jégről, jégtáblán rekedt, illetve odaveszett halászokról. A ködből a kutyájuk még csak hazavezette őket, de a jégtáblákról nehéz volt szabadulni. 1739-ben 46 vonyarci és györöki halász maradt egy elszabadult jégtáblán, s a parton lévő családtagjaik szemeláttára a szél mind beljebb vitte őket. Végül csak negyvenen menekültek meg közülük, aminek emlékét egy fogadalmi kép őrizte meg a vonyarcvashegyi szentmihálydombi kápolnában. 1782-ben Keszthelynél állítólag 42 ember veszett a vízbe halászat közben. Eötvös Károlynál említés történik egy, az 1820-as években megesett balesetről, ahol 18 alsóörsi halász halt meg,

43 1868-ból pedig ugyancsak ő tudósít 18 balatonfőkajári odaveszett emberről.

44 Ez utóbbi szerencsétlenséget csak egy ember élte túl. A halászok nagyon kevés bérért tették kockára az életüket. A halászbérlőknek jövedelmező volt a vállalkozás, de a halászok a kemény, sokszor életveszélyes munkáért alig kaptak valamit. Bérük az volt, hogy megvehették a kifogott hal egyötödét nagybani áron, továbbá fejenként két kiló keszeget kaptak „vacsorahal"-ként. A halászok a nekik jutó egyötödből adtak halat a jégi halászatnál mindig jelen lévő 50-60 besegítenek, az ún. cserkeszeknek, akik a télen többnyire munka- és jövedelem nélküli part menti napszámosok, földművesek közül kerültek ki. Az is előfordult időnként, hogy nem találták meg a halrajokat, melléhúztak, aminek az lett a következménye, hogy még a vacsorahal is elmaradt. Mint érdekességet, a jégi halászatot az idegenforgalom is felfedezte, és a két háború között többször szerveztek az üdülők szórakoztatására télen halászatot. Az utolsót 1957-ben rendezték, pedig ma is rentábilis lehetne egy halsütéssel összekötött hasonló vállalkozás. Sütés-főzés Jó fogás után, akár télen történt, akár nyáron, a halásztanyán nagy sütés-főzés volt. A jóízű friss halból azonnal halászlét, vagy sült halat készítettek. Ilyenkor jutott mindenkinek a halból, nem maradt éhes ember a faluban. 43 EÖTVÖS Károly: Utazás a Balaton körül. I. 218-225. 44 Uo. 226-231. 140