Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)

HÉJJAS PÁL: A balatoni halászat

tonudvariba került. Uj nevelőtelepeket, keltetőtavakat hoztak létre, továbbá a régieket korszerűsítettek (pl. Keszthelyen, Vörsön, Balatonszárszón). Szép sikereket értek el a süllő, a bálin, a ponty és a csuka mesterséges illetve félmesterséges szaporításával. A vállalat új halfajok telepítésével is próbálkozott. Az 1958-ban elkezdett marénatelepítési program

41 nem hozott eredményt. Nem így az angolnatelepítés, amely 1961 -tői kezdődően három évtizeden keresztül folyamatos volt. Elsősorban az angolna magas világpiaci ára, állandó exportlehetősége szólt a telepítés mellett. Évente 2-3 millió, zömében pigmentált, kisebb részben üveg-angolna került a Balatonba, bár volt olyan év (1970, 1972), amikor 4 millió fölött volt a betelepített angolnák száma. A telepítés már a kezdetektől fogva - máig tartóan - megosztotta a szakembereket, és a vita végül 1991-ben a telepítések megtiltásához vezetett. A döntéshez hozzájárult az 1991. évi nagy balatoni angolnapusztulás nyomán kialakult közhangulat is. Az angolna kifogására több módszert alkalmaztak az elmúlt években, többkevesebb sikerrel. Kezdetben, német példára, varsával, fenék-zsinórral halásztak rá, de igazán jó eredményt a Sió-csatornán elhelyezett zsilipcsapda elhelyezése hozott, továbbá sikeres volt az elektromos halászat is. A halászok által évente kifogott angolnák mennyisége változó, néhány mázsától a több száz tonnás eredményig terjedt. A legjobb évnek az 1996-os bizonyult, amikor a korábbi angolnapusztulások ellenére - nagy meglepetésre 521 tonnát fogtak. 1975ben viszont az angolna okozott meglepetést, mert nem akkor vándorolt, amikor a zsilipnél vártak rájuk, így a fogás is elmaradt az akkor átlagosnak számító 20-30 tonnától, és csak 16 mázsa lett. A Balaton planktonhozamának gazdasági hasznosítására a sikertelen maréna telepítés után a szakemberek a fehér busa telepítésével kísérleteztek. A program 1970-ben 100 ezer busaivadék vízbe helyezésével kezdődött, majd a telepítés 1973-tól folyamatos volt egészen 1983-ig. Ezalatt közel másfélmillió, átlagban 180 grammos busa került a Balatonba. Ez a telepítés is nagy vihart kavart, és elképzelhető, hogy a busa már a közeli jövőben hatalmas veszélyt jelent puszta jelenlétével a Balatonra. Ezek a nehezen kifogható halak ugyanis gyorsan növekedtek, ezért nem számítanak ritkaságnak manapság a 30 kg-nál nagyobb egyedek. A szakemberek a Balatonban lévő és kissé elöregedett busaállományt 10 ezer tonnánál is nagyobbra teszik. Ez a hatalmas állomány nyaranta egy nap alatt 800 ezer kg tápanyagot fogyaszt el, aminek következtében rendkívüli módon szennyezik a vizet. Mivel horogra, pontosabban „horogba" csak véletlenül akad, kifogásuk a halászokra vár, és az nem lesz egyszerű feladat. A Balatoni Halgazdaság 1993-ig működött, amikor is megalakult a balatoni halászat új gazdája, a Balatoni Halászati Részvénytársaság. Immár ennek a második halászati részvénytársaságnak a feladata lenne, hogy felnőve a feladathoz, az éppen száz évvel ezelőtt alapított nagy múltú elődéhez méltóan nemcsak hogy gazdaságosan működjön, de tervszerű halászattal, gondos telepítésekkel óvja és védje nemzeti kincsünket, a Balatont. 41 A Lengyelországból hozott, s a Tihanyi Biológiai Intézetben kikeltetett ivadékokkal a kísérletet a következő évben leállították. De nem ez volt az egyedüli kísérlet a marénával Magyarországon. Gróf Migazzy Vilmos a Felső-magyarországi Halász Egylet elnöke egy 1881-es közgyűlési beszámolójában olvashatjuk, hogy a marénával való honosítási kísérletük nem sikerült, mert a 2000 maréna „a költöházból elmenekült, s akaratunk ellenére kereste fel szabadságát". Közli VIGH 1987. 38. 138