Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)

RÁCZ ISTVÁN: Szabó István emberközelben

pestre.

4 Azóta is sokat idézik döntésének egyik indoklását: „Addig vonuljon az ember nyugdíjba, míg lobogó fáklya." Ezt az érverést ismételte meg, őrá való hivatkozással később Országh László professzor is, amikor érdeklődtem tőle ugyancsak korai nyugdíjba való vonulása okáról. Szabó István végleges nyughelyéről a család a Debreceni Köztemetőt jelölte ki. Szabó István tehát - az életrajzi adatai ezt tükrözik - az emberiség történetének két legnagyobb világégését és az azokhoz kapcsolódó újrakezdés gyötrelmeit szenvedte végig. Ezek egyéni mindennapi életét és szakmai munkásságát nagyban meghatározták. Emberi oldalát tekintve fő jellemvonásának az egyenességet és a tiszta humánumot tarthatjuk. Az ö megfogalmazásában az „emberi tisztaságot". Nehéz pillanataiban gyakran hallottam tőle, nekem mondva, de egyben magát is bíztatva, hogy „a tisztaság nagy erő." Éppen ezért a megaláztatásokat vagy megaláztatási kísérleteket azért tudta mégis elviselni, mert az emberi tisztaság nagy erejére támaszkodhatott. Kálváriája 1948-ban kezdődött „A szabadságharc fővárosa Debrecen" című általa szerkesztett tanulmánykötet ürügyén.

5 Fiatal kritikusai a marxizmus összes elmarasztaló jelzőjét felsorakoztatták ellene, „reakciósnak", „ellenforradalminak", „hozzánemértőnek", „a cívisapológia megtestesítőjének" minősítették.

6 A Hajdú-Bihar Megyei Pártbizottság azonnal meg is hozta a maga ítéletét, miszerint Szabó István alkalmatlan az egyetemi tanárságra. A felsőbb kulturális kormányzat ugyan az elbocsátáshoz nem járult hozzá, a körülötte kialakított bizalmatlansági légkört azonban nem oldotta fel, s az - érzése szerint - élete végéig elkísérte. Nem jutott tehát egészen Karácsony Sándor, Kondor Imre bölcsész- és Sántha Kálmán orvosprofesszor sorsára, önérzetére azonban súlyos terhet raktak. Megpróbáltatásának második szakasza 1949-től számítható. Ekkor - mint köztudott - a Magyar Tudományos Akadémiát átszervezték, s mintegy igazolandó a nagy szellemi értékek oktalan, sőt mondhatnánk azt is, hogy bűnös pazarlását, a tagjai sorából Mályusz Elemérrel, Váczy Péterrel, Wellmann Imrével és még száznál több társukkal együtt, Szabó Istvánt is kizárták az akadémikusok közül. Az igazi megalázás aztán lett, hogy visszaminősítették az újonnan létesített kandidátusi fokozatra. Csak utalásszerűén jegyezzük meg, hogy rehabilitációjára a diktatúra felszámolása után, 1989-ben került sor, de ekkor már sajnálatosan posztumusz megjelöléssel. Nem sok jót tartogatott számára a következő esztendő sem. 1950 májusában ugyanis - Balogh István találó megfogalmazásával élve - „robbant a debreceni egyetemi összeesküvés egy éve előkészített bombája."

7 Ekkor ÁVH-s provokátor segítségével a Bölcsészettudományi Karon négy tanársegédet a népidemokrácia-ellenes összeesküvés vádjával letartóztattak, majd hosszú börtönévekre ítélték. Bodolay Gézát a Magyar Irodalmi Intézetből, Papp Lászlót a Nyelvészeti Intézetből, Borosy Andrást és Módy Györgyöt pedig a Történelmi Intézetből. Bírósági tárgyalásukra Szabó Istvánt 4 FÁY Béla: Szabó István - életközeiből. Déri Múzeum Évkönyve, 1978. Debrecen, 1979. 439^50. 5 A szabadságharc fővárosa, Debrecen. 1849. január-május. Asztalos Sándor, Juhász Géza, stb. közreműködésével szerk.: Szabó István. Debrecen, 1948. 6 BALÁZS Tibor, BALÁZS Tiborné, HANÁK Péter, S. SÁNDOR Pál, SPIRA György: 1848 centenáriumának magyar történeti irodalma. Századok, 1948. 1-4. sz. 343-344, 388.; BALÁZS V. és T.: Az 1849-es békepárt és ideológusai. Társadalmi Szemle, 1948. 12. sz. 823-832. 7 BALOGH István: Alkotás és tudományszervezés a politika szorításában. In: Szabó István Emlékkönyv. Szerk.: Kovács Ágnes közreműködésével Rácz István. Debrecen, 1998. 41. 12