Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)

HÉJJAS PÁL: A balatoni halászat

beni haljárandóságon alapuló rendszernél hatékonyabb volt a sokbérlös, annál pedig a nagybérlős rendszer. A kifogott hal mennyisége fokozatosan nőtt, a Balaton halállománya viszont ezzel arányosan csökkent. Az előző évszázadok halbőségének, melyet az itt megfordult utazók, krónikások nem győztek eleget dicsérni, immár visszavonhatatlanul vége szakadt. Galeotto, Bonfini, Ransano, Tubero még áradoztak róla, Oláh Miklós 1536-ban egy húzásra kifogott 20 szekér halról írt, Bél Mátyás 1725-ben 300 mázsa egyetlen hálóval való kifogásáról tudósított. Igaz, az akkori útviszonyok miatt nem sokat jövedelmeztek a fentihez hasonló zsákmányok a környékbelieknek. Egyszer-egyszer azért a későbbiekben is sikerült a halászoknak néhány jobb fogásra szert tenni, néhány nagyobb halat kifogni a Balatonból. Az 1880-as években Zamárdi előtt Hecht halászai egy 104 kilós harcsát; 1887. novemberében ugyancsak az öreg Hecht emberei (a szentesi Székely István halászmester vezetésével), egyetlen húzással több mint 30 mázsa harcsát fogtak, melyek közül a legnagyobb 93 kilós volt. A halászati részvénytársaság halászai a két háború között egy 240 cm hosszú 87 kilós harcsát, 1924. január 15-én pedig a Siófok előtti „harcsás"-ban a jég alól egyetlen húzással 2908 kg nagyharcsát, 360 kg fogast, 150 kg pontyot és néhány mázsa keszeget fogtak.

28 A halállomány fokozatos csökkenése miatt a vízbirtokosok lépni kényszerültek, mert veszélyeztetve látták bevételi forrásukat. Olyan megoldást kerestek, amelyik a bevétel mellett biztosítja a kihalászott halak pótlását, elősegíti a halak szaporodását, tenyésztését. Ehhez az kellett, hogy egyetlen kézbe kerüljön az egész Balatonon a halászat. Halászati törvények Időközben nagy horderejű változás következett be a halászat jogi szabályozása terén. Az 1873-as, három balatoni megye által életbeléptetett szabályrendeletről már volt szó. A korábbi évszázadokban is adtak ki néhány törvényt, amelyekben érintették a halászatot (Kálmán király I. törvénykönyve 16. cikk; 1574. XXVII. tv. 3. §; 1647. LX. tv. 1836. VI. tv. 8. §; 1840. IX. tv. 33. §), de igazi, mindent átfogó halászati törvény kiadására 1888-ig kellett várni. Az 1888. évi XIX. törvényt 1888. június 16-án hirdették ki, de csak 1889. május l-jén léptették életbe. Erről a törvény végrehajtása tárgyában kiadott 5000/1889. számú földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. miniszteri rendelet intézkedett. A törvény megerősítette, hogy a halászat joga továbbra is a parti birtokosoké, mert az „a földtulajdon elválaszthatatlan tartozékát képezi". Igaz, azt csak társulattá alakulva, közösen gyakorolhatták. A halászati törvény kimondta, hogy a társulat, illetve az általuk jogosítottak, tehát a bérlők csak egy elfogadott üzemterv alapján halászhattak. Ez szabályozta a tulajdonosok és a bérlők jogait és kötelezettségeit, tartalmazta mindazt, amelyre figyelemmel kellett lenniük a halászat során. Kitért többek között a hallépcsők felállítására, egyLukács Károlynál olvasható adatok LUKÁCS 1951. 103-104. Lukács jól ismerhette a halászati részvénytársaság fogási eredményeit, mert a két háború között évekig a vállalat igazgatója volt. 126