Tanulmányok Pest megye múltjából V. - Pest Megye Múltjából 17. (Budapest, 2014)
Berényiné Kovács Gyöngyi: Az 1838. évi árvíz és hatása Ráckeve környékén
BERENYINE KOVÁCS GYÖNGYI váltak, a lakosok a közelben lévő homokdombokon húzták meg magukat Felsőbuczkán, Felsőtagon, Lakihegyen.38 Szigetújfalu település nemcsak a Kis-Dunával, hanem a Nagy-Dunával is határos volt, a partja rendkívül alacsonyan feküdt. A koronauradalomhoz tartozott, sőt annak vadászterülete volt, őzben és fácánban gazdag vadállománnyal, amelyet a folyó áradása megtizedelt.39 Ráckeve Csepel veszteségeiről, újjátelepítéséről számos tanulmány látott már napvilágot.58 * 60 Ezért helyeztem etekintetben a dolgozat középpontjába Ráckevét és környékét. Az árvíz generálta gazdasági és társadalmi változásokat, a településen és vonzáskörzetében élők mindennapi életére gyakorolt hatását próbáltam rekonstruálni. Vályi a következőket írta Ráckevéról 1799-ben: „Szigetben kevés vető földje van, hanem Bálványosipusztán termesztik vagyonúikat, hallal, gyümölccsel bővelkednek. ”6' A városon kívül az árvizek és a szárazság miatt gabonát csak Bálványoshügyén, Városföldön és Szunyogpusztán vetettek. A besnyői, Somlyói, királyréti, nagyerdei, tókerti és bálványoshügyei területek rétek voltak, a juhok takarmányozását - számuk 1718 és 1771 között megtízszereződött — az itt kaszált silány széna szolgálta. A hús, bőr, gyapjú és tejtermékek (tej, sajt, túró) a háztartás önfenntartásán kívül még piaci kereskedelmi cikként egyaránt hasznosíthatók voltak. A folyó menti kaszálók a Duna többszöri kiáradása következtében silány minőségű, zsombék- kal és náddal kevert szénát adtak, egy kaszás nyaranta mindössze egy szekér szénát tudott összegyűjteni. A Csepel-sziget déli részén, a Királyréten állóvízi halászat folyt. A város ezt bérbe adta, évente 100 forintért és 1 mázsa halért vagy 200 forintért. A Somlyói halászat jelentéktelenségére a 4 évre szóló 80 forintos bérlet utal. Ráadásul az árendás 4 szekér szénát kaszálhatott ezért cserébe, de a „fokon”62 nem ereszthette be a folyóvizet.63 A mezőgazdaság bemutatása után térjünk rá a környék iparának vizsgálatára. Érdemes megemlíteni, hogy az iparosok (céhesek) részben földműveléssel is foglalkoztak. 1817-ben molnár, csizmadia, szűcs, szíjgyártó, szürszabó, kovács és bognár céh működött Ráckevén. Az 1828-as összeírás 149 kézművest sorolt fel, ebből három (mészáros, tímár, szabó) egész évben űzte szakmáját. Negyvenhét mester - ezek döntő többsége molnár volt- háromnegyed éven át, huszonhármán (takács, asztalos, kovács, festő, kötélgyártó, pék) fél, míg 79 mesterember (csizmadia, szűcs, takács, szabó, kerékgyártó kalapos, szappanos, szíjgyártó, fésűs, ács, kádár és szűrszabó) mindössze 58Trattner, 106. o. 55 Ladányi, 200. o. 60 Például Kubinyi-Ránki. 61 Miskei, 336. o. 62 A fokok az ártér gazdasági hasznosítása érdekében kialakított vízfolyások, mely ek a vizet két irányba vezetik: áradáskor az ártér mélye, apadáskor a folyó medre felé. 63 Miskei, 343. o. 33
