Tanulmányok Pest megye múltjából V. - Pest Megye Múltjából 17. (Budapest, 2014)
Balázs Gábor: A filoxéra-járvány és a homoki borászat fellendülése Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében
BALAZS GABOR A filoxéra elleni harc következő lépéseként a törvényhatóságok és a községek közötti forgalmat korlátozta a kormány. így született meg a 26 222/79. sz. rendelet, amely mind a sima, mind a gyökeres szőlővessző forgalmát megtiltotta. A kereskedés ezt követően csak a községhatárokon belül volt korlátlan, azokon kívül csak törvényhatósági, a megyék között pedig kizárólag minisztériumi engedéllyel lehetett a vesszőket szállítani - egészségrendőri vizsgálati bizonyítvány alapján. A fertőzött szőlőkerteket azonnal zár alá kellett helyezni, és azokból bármilyen vessző, fa és cserje kivitele tilos volt.17 A hetvenes években hozott rendelkezések hatására átmenetileg úgy tűnt, hogy stabilizálódott a helyzet. Csak 1879-ben, tehát az első kártevő felfedezését követő ötödik évben találtak újabb megtámadott gócokat. így a szorosan vett Magyarország területén csak hét fertőzött területet tartottak nyilván. Ekkor a szakigazgatási ág vezetői tulajdonképpen teljesen érthetően gondolták azt, hogy Németországhoz hasonlóan a továbbterjedés megakadályozásával elejét vették a szőlőterületek pusztulásának. A szőlőművelők azzal áltatták magukat, hogy a filoxéra a lisztharmathoz hasonlóan nem terjedhet el az országban. A nyolcvanas években a legfontosabb feladat továbbra is a fertőzött növények szállításának megakadályozása volt. A miniszter ezzel kapcsolatban 56 944/1885. szám alatt intézett körrendeletét a törvényhatóságokhoz. Ennek alapján a csoportzárlati területeken a szabályozást úgy módosították, hogy engedélyezték az illetékes csoporthatáron belül az oda tartozó községek között a filoxérával fertőzött szőlőnövény részeinek forgalmát. Minden egyéb kivitel azonban tilos volt. A rendelkezés külön felhívta a figyelmet arra, hogy a szőlőmunkások több csoportban történő egyidejű alkalmazása veszélyes, mert a kártevő a ruhán vagy a szerszámon megtelepedve újabb és újabb területeket fertőzhet meg.18 A válság legfontosabb következményei közé tartozik, hogy az általános igazgatásból kivált a mezőgazdasági szakigazgatás. Ennek első, jelentős lépéseként a kormány a szőlészeti és borászati terület igazgatási teendőinek irányítására 1879 szeptemberében Miklós Gyula19 20 személyében országos borászati kormánybiztost nevezett ki.211 A kormánybiztos hivatala többek között a szőlővesszők és oltványok szaporításának és kereskedelmének felügyeletével, és az új szőlőtelepítések engedélyezésével segítette a hazai szőlészetet. 17 Feyér, 106. o. 18 Uo. 115.0. 19 Miklós Gyula (Finke, 1832. nov. 26. - Budapest, 1894. máj. 2.) szőlész volt. A szabadságharcban huszárként vett részt, majd rövid időre besorozták az osztrák hadseregbe. 1861-ben kapcsolódott be a politikai életbe és 1875-től két cikluson át az edelényi kerület országgyűlési képviselője volt, szőlészeti és borászati kérdésekkel foglalkozott. 1879-ben országos borászati kormánybiztos lett, amelynek révén érdemeket szerzett a szőlőtermesztés újjáteremtésében. Megszervezte a Központi Mintapincét, ahol a hazai adottságoknak megfelelően kezelték a borokat. Létrehozta a magvar konyakipart. A szakismeretek növelése érdekében intézményeket és állami szakértőhálózatot létesített. Szerepe volt a filoxéravész leküzdésében, létrehozta a Felsőbb Szőlészeti és Borászati Tanfolyamot, és számos amerikai vesszőszaporító telepet létesített. Az immúnis homokterületeket szőlővel telepíttette be, ezért szervezte a kecskeméti szőlőtelepet, amelyet később róla neveztek el Miklós-telepnek. Elsőként szerkesztette meg Magyarország borászati törzsköny vét, és a Borászati Lapok munkatársa is volt. MAGYAR ÉLETRAJZI LEXIKON II. kötet, 210. o. 20 Feyér, 105. o. 239
