Tanulmányok Pest megye múltjából V. - Pest Megye Múltjából 17. (Budapest, 2014)
Tóth Judit: Áruhalmozás vs. pultagitáció, avagy „az ellenség ismét a közellátás vonalán próbál zavart okozni.”
TOTH JUDIT Bolttípus Száma Áruház jellegű 54 Vegyes 340 Textil szaküzlet 6 Vas szaküzlet 3 Egyéb szaküzlet 1 Kocsma, vendéglő, étkeztető 200 Pékség 84 Hentesüzlet 77 Piaci standok száma 12 Egyéb egységek 68 Összesen 845 A szövetkezeti boltok típus szerinti megoszlása Pest megyében 1951 decemberében Megjegyzendő, hogy a korszakban a nagyobb áruforgalmat mindvégig az állami kiskereskedelem bonyolította annak ellenére, hogy a szövetkezeti boltok száma magasabb volt. Ezen kívül az áruforgalom terén a legtöbb zavar és hiányosság is itt mutatkozott, amiért felelőssé tették az irányításukat ellátó MESZÖV-öt is. A bajok okát abban látták, hogy az áruforgalmi csoport alacsony létszáma mellett kádereik képzetlensége miatt is képtelen volt a boltokat megfelelően irányítani, ellenőrizni.16 Magának a kereskedelmi hálózatnak a kiépítése, fejlesztése a megyei kereskedelmi osztály feladata volt. A megkapott hálózatfejlesztési keretszámon belül kijelölte az új boltok helyeit, melynek „mindenkor a dolgozók igényeinek megfelelően” kellett történnie. Engedélyezték a boltnyitási kérelmeket és figyelemmel kísérték az egyre inkább visszaszoruló magánszektor működését, szem előtt tartva, hogy annak szabályozása „a szocialista kereskedelem fejlődése mértékének megfelelően ” folyjon.17 Hatáskörükbe tartozott továbbá az áruellátás zavartalan biztosítása, vagyis hogy a központi készletekből a Belkereskedelmi Minisztérium által kiutalt élelmiszermennyiséget a megye lakossága között az előírásoknak megfelelően szétosszák. Különös gonddal kellett erre ügyelni, hiszen az áruellátás is csak szigorú ideológia alapok mentén történhetett: .....a szocialista ipari és mezőgazdasági termelés zavart alan menete csak úgy biztosítható, ha a mezőgazdaság termékei az ipari munkássághoz, fejlődő szocialista iparunk árucikkei pedig a falusi dolgozókhoz és a széles dolgozó tömegekhez megfelelő mennyiségben, minőségben és választékban kerülnek. Ezáltal tudjuk mind szorosabbra fűzni a szocialista építésben oly fontos szövetséget a falu és város között, elmélyíteni a munkás-paraszt szövetséget, és a l6MNL-PML XXXV. 1. 1/27. ő. e. 1952. december9. 17 MNL-PML XXIII. 2. 8. kötet, 1951. május 23. 141