Tanulmányok Pest megye múltjából V. - Pest Megye Múltjából 17. (Budapest, 2014)

Magyar Endre: „Szentendre bolsevista számlája.” Rekvirálás és köztulajdonba-vétel a Tanácsköztársaság idején

MAGYAR ENDRE LENARD követelés érvényesítésére vonatkozó adatok nem kerültek elő.b2 A Tanácsköztársaság bukását követően, annak egyéni károsultjai tucatnyi kérvényt nyújtottak be Szentendre város polgármesteréhez, amelyben az annak idején lefoglalt javaikat igényelték vissza, pénzintézeti betétjeik zárlat alóli feloldását, vagy kifizetését kérték.1’3 Az erre vonatkozó kormányrendeletek értelmében ezen jogigé­nyeket teljesíteni kellett.132 133 134 Ezzel szemben, a magánszemélyek által benyújtott kártérítési igényeket, azok érdemi elbírálása nélkül visszautasíthatta a városi tanács. A Horthy-rendszer jogfolytonosságát deklaráló 4038/1919. M.E. számú rendelet alapján ugyanis a Ta­nácsköztársaság idején végrehajtott intézkedések törvénytelennek minősültek, így azokért a város egyáltalán nem tartozott kártérítési kötelezettséggel.135 136 Perlusz László például arra hivatkozva kért kártérítést a várostól, miszerint a rekvirálások során összesen 43 500 Korona értékű vagyoni kár érte.lj6 Ez ügyben Szentendre város tanácsa - elejét véve a várossal szemben indítandó vagyoni jellegű kártérítési perek tömegének - a kérelmet azzal az indoklással utasította el, miszerint „A kommunista uralom direktóriumainak működése törvényesnek el nem ismerhető, azok tagjai vagy végrehajtó közegei, minden erőszakos intézkedéseikért saját személyükben és egyetemlegesen lévén felelősek, így a kártérítés iránti kötelezettségük megállapítása és annak a kérdésnek az elbírálása, hogy kik és milyen mértékben tartoznak a kárt [sic!] viselni, az illetékes bíróság hatásköréhez tartozik. ”137 Az elutasító határozatba azonban nem nyugodott bele a kárvallott fél, aki polgári peres úton kívánva érvényesíteni követe­132 MNL-PML V. 373-b. 3359/kig. 1921. Pest vármegye műszaki leszámoló bizottsága 1921. jón. 13-án kelt 2750/1921. m.h. sz. határozata; MNL-PML IV. 408-s. Járási leszámitolási eredeti jegyzőkönyvek és az azokból foly ó határozatok. 22. tétel. 2750/1921. Szentendre r. t. város leszámolásának jegyzőkönyve és az azokból folyó határozatok; MNL-PML IV. 408-s. 22. tétel. 2309/1920. Szentendre r. t. város műszaki munkálatainak költségmegállapítása. 133 MNL-PML V. 373-b. 1919. évi iktatóköny v (268. kötet) 1919. szeptember 13-án kelt 4338. bejegy zése: ..Klincsek Iván elkommunizált zsírjának visszaadását kéri." Lásd még: MNL-PML V. 373-b. 4124/kig. 1919. ..Heller Antal rendőrkapitány kérelme a saját tulajdonát képező 61 korona kiutalása iránt. ", továbbá: uo. 4337/kig. 1919. ..Kada Mihály plébános jegyzőkönyvi kérelme a kommunista uralom idején tőle elrequirált 8 drb. értékpapír visszaadása iránt. " 134 Az 1919. augusztus 14-én kelt 3975/1919. M.E. sz. rendelet valamenny i magán vagy köztulajdonból elhurcolt tárgy visszaadására vonatkozó kötelezettséget biztosított a volt tulajdonosok számára, az 1919. augusztus 16-án kiadott 3987/1919. M.E. sz. rendelet pedig elrendelte a Tanácsköztársaság ideje alatt elhely ezett betétek kifizetését. (RT 1919. 636-637. és 638. o.) 135 A törvénykezés ideiglenes szabályozásáról szóló 1919. augusztus 19-én kelt (és 20-i kihirdetésétől kezdve hatály os) 4038/1919. M.E. sz. rendelet. (RT 1919. 647- 651. o.) Lásd még: Kováts, 37-39. o. 136 Erről az 1918. november 20-án elkövetett erőszakos cselekményről Perjessy Sándor (akkor nemzetőr parancsnok, később a vörösőrség parancsnoka) is beszámolt a néptanács ülésén, amelyet leszerelt nemzetőrök személy es bosszújának tulajdonított. Referátuma szerint ismeretlen tettesek többször belőttek a sértett házába az ablakon keresztül, két szarvasmarháját elvitték, levágták és a húsát közfogyasztásra kimérték, annak bevételét pedig jótékony célra fordították. FM. TD. 70.123.1. tétel. 5. o. 137 MNL-PML V. 373-b. 4076/kig. 1919.'és 4092/kig. 1919. 121

Next

/
Thumbnails
Contents