Halász Csilla: A nép művelése. Agitáció és propaganda a népművelésben a Rákosi-rendszer idején - Pest Megye Múltjából 16. (Budapest, 2013)
Kultúrotthonok
maradék 6%-a művészeti előadás (az agronómiái előadások tématervét nem dolgozták ki). Ha ezeket az arányszámokat összehasonlítjuk az 1950-1951. évi SZFTE előadásokkal, akkor egyértelműek a változások. Korábban, mint láthattuk, az előadások mintegy felét tették ki a politikai-ideológiai tárgyúak, most pedig „csak” az egytizedét. A változást jelzi az is, hogy az 1953-1954. évi tématervből főként az ilyen témájú előadások kihagyását javasolták.139 Az 1954. évi tématerv szerinti előadások téma szerinti megoszlása140 141 Irodalmi Művészeti Természettudományi Politikai Egészségügyi Történelmi 1954 júniusában értékelték az ismeretterjesztő előadások szervezésében és megtartásában végrehajtott változásokat. Eszerint a központi népművelési szervek ténylegesen felhagytak az utasításszerű irányítással, nagyobb kezdeményezésre sarkallva a helyieket. Az úgynevezett Kérdés-felelet estéku' jól működtek, és sok helyen elterjedt az önálló diavetítés is. Felélesztették a falunapokat, amin belül a határjárás, a termelési viták, kiállítások számtalan lehetőséget adtak az ismeretek átadására. Egyre nőtt az ismeretterjesztő kiállítások száma is. Ugyanakkor továbbra is nehézkesen jelentek meg az előadásanyagok és szemléltető eszközök. Emellett, az értékelés szerint, a helyi művelődési szervek - a megváltozott helyzetet érzékelve - a politikai és világnézeti neveléssel foglalkozó előadásokat a minimálisra csökkentették. Ennek pedig „káros következménye” az lett, hogy számos településen „felélénkült a klerikális reakció ”, de a ,, kulákság ellenséges agitációja ” is. A propaganda 139 140 141 139 MNL-OL M-KS 276. f. 89. cs. 373. ö. e. Jelentés az ismeretterjesztő munkáról. (1954) 140 MNL-OL M-KS 276. f. 89. cs. 373. 5. e. Jelentés az ismeretterjesztő munkáról. (1954) 141 A Kérdés-felelet estéket kétféle módon szervezték meg. Az egyik módszer szerint az esti programra összegyűjtötték az emberek kérdéseit, majd kiválogatták, hogy melyeket válaszolják meg a meghívott szakemberek. A másik forma az volt, amikor előre kihirdetették, milyen tárgykörrel kapcsolatban tehetnek fel kérdéseket az érdeklődők. A kérdések megválaszolására azután felkértek egy előadót, aki legjobban ismerte az illető tárgykörrel kapcsolatos problémákat. Mindkét esetben müvészműsorral vagy filmvetítéssel is összekapcsolhatták a rendezvényt. 40