Halász Csilla: A nép művelése. Agitáció és propaganda a népművelésben a Rákosi-rendszer idején - Pest Megye Múltjából 16. (Budapest, 2013)
Bevezetés
amely szerint a Szovjetuniót és valamennyi szocialista államot történelmi sikerek sorozata hozta létre. A tétel része volt, hogy gazdasági téren a szocialista tervgazdaságok a legjobban prosperáló gazdaságok, amelyek állandóan túlteljesítették a terveket, egészségesen működtek, s amelyekben nem volt gazdasági válság sem. Ezen belül a kollekti- vizált mezőgazdaság mindig jobban működött és mindig többet termelt, mint az egyéni gazdálkodáson alapuló termelés. Az iparban hangsúlyozták a nehézipar fontosságát, valamint azt, hogy a szocialista ipar a népesség szükségleteinek fedezésére termelt.1 A szocialista gazdaság azonban nemcsak gazdasági, hanem morális síkon is magasabb szintet jelentett, mivel ott - ellentétben a tőkésrendszerrel - nem volt kizsákmányolás.17 18 A rendszerben elméletileg minden ember egyenrangú volt, ennek szellemében fontossá vált a nők egyenjogúságának hangsúlyozása, a társadalomban és a munkában betöltött szerepük kiemelése. így született meg az ’50-es évek Magyarországán a dolgozó nő mítosza, aki szabad, anyagilag független, felvilágosult, sőt akinek a családi életére is kifejezetten jó hatással volt a termelőmunkában való részvétel,19 20 s aki az addig csak férfiak által végzett munkában is jeleskedett, igazi hőssé vált.2(1 A kommunista ideológia szerint a proletariátus uralta az államot, de a rendszer működését a párt ereje szavatolta, amely mögött az egész nép felsorakozott.21 22 A dolgozó parasztok és a lakosság egyéb rétegei az ideológia szerint szövetségesei voltak a proletariátusnak, s támogatták a hatalmát az osztálynélküli társadalmi keretek között működő államban. A munkásosztályt pedig a párt képviselte, amely mint a társadalom élcsapata volt hivatott a társadalom vezetésére. A hatalom birtokosai egyszerűen kinyilvánították magukat a nép érdekeinek kifejezőjévé, a tartós közjó letéteményesévé, s ez - véleményük szerint legitimálta hatalmukat. A fentiekből következik a hatalom paternalista jellege, azaz az állam gondoskodó szerepet vállalt magára. Az állampolgár feladata így már csak az volt, hogy szót fogadjon és akkor nem volt tovább gondja; a párt, az állam ellátta mindennel. Ezt szemléltette a hatalom első embere körül kialakult személyi kultusz is: a legfőbb vezető nemcsak a legkiválóbb államférfi, hadvezér, tudós volt, hanem mindenekelőtt a nép atyja is. A paternalista szerep adta a központosítás, a bürokratikus hatalmi szerveződés egyik legfontosabb eszmei igazolását.2“ Az állam és a párt összefonódásából adódó felvetéssel kapcsolatban kell néhány szót ejteni a rendszer legitimációjának kérdéséről is. A legitimáció egyes értelmezések szerint az ideológia szinonimája, annak központi funkcióját fejezi ki, azaz valamely politikai álláspont igazolására szolgál. Gyakorlatilag arra a kérdésfelvetésre adja a választ, hogy a hatalom működésének milyen törvényes kritériumai vannak. A háború után fellépő kommunista hatalomnak legitimációs bázist kellett keresnie, ami - mivel sem forradalmi, sem nemzeti alapon nem jöhetett ez létre - végül maga a kommunista ideológia lett. A rendszer azok számára lett legitim, akik maradéktalanul 17 FEHÉR-HELLER-MÁRKUs, 1991.293-294. o. 18 KORNAI, 1998. 89-90. o. 19 Farkas, 2003. 76-77. o. 20 SCHADT, 2003. 104. o. 21 FEHÉR-HELLER-MÁRKUS, 1991.293-294. o. 22 Kornai, 1998. 92. o. 13
