Tanulmányok Pest megye múltjából IV. - Pest Megye Múltjából 15. (Budapest, 2012)
5. Balázs Gábor: Pest megye nemzetiségi összetételének változása az 1940-es években
PEST MEGYE NEMZETISÉGI ÖSSZETÉTELÉNEK VÁLTOZÁSA... kell azzal, hogy megrendül a bizalom a hivatal jóhiszeműségével szemben, ami hosszú távon óriási károkat okozhat. Az elvi aggályok mellett jogi problémákat is felvetett a szakvélemény, mindenekelőtt azt, hogy a számlálólapok nem okmányok foglalatai. Sok esetben azokat nem is az adott személy írta alá, hanem távollétében valamelyik, sokszor nem kellően tájékozott családtagja. Emiatt az adatok sok esetben nem egyeztek a valósággal, illetve az érintett saját meggyőződésével.12 Érthető a KSH elutasító magatartása, hiszen a személyes adatok kérdése már a negyvenes években is alapvető probléma volt. A hivatal a korábban kialakult gyakorlatot követve egyéni adatokat nem bocsátott ki senkinek, legfeljebb magának az adat- szolgáltatónak. Ezzel kapcsolatban arról tájékoztatták a miniszterelnököt, hogy az adatgyűjtés titkossága miatt korábban rendszerint még bűnügyi nyomozónak sem adtak ki magánszemélyekre vonatkozó információkat. Zsidókra vonatkozó adatok kiszolgáltatására például egyetlen esetben sem került sor, de az anyanyelvvel és a nemzetiségi hovatartozással kapcsolatos információk átadására sem. A sváb kérdés azonban összetett feladatot jelentett. Korábban a KSH főleg technikai okokból lehetőleg elzárkózott azoknak a szórványos kéréseknek a teljesítésétől is, hogy igazolja az 1941. évi népszámlálás alkalmával tett, az anyanyelvi és a nemzetiségi hovatartozást firtató kérdésekre adott válaszokat. Később, amikor a technikai akadályok jórészt elhárultak, a népszámlálási anyag döntő része hozzáférhetővé vált. Mivel az 1929. évi XIX. te. az egyéni adatoknak az adatszolgáltató saját részére történő kiadását nem tiltotta, a hivatal elnöke valamelyest engedett merev álláspontjából. Hozzájárult ahhoz, és ezt a miniszterelnöknek is bejelentette, hogy szigorúan családi alapon, illetve ügyvédi meghatalmazással az anyanyelvi és nemzetiségi „adat- vallomás”-ról igazolást lehessen kiadni. Mindez azonban az új gyakorlat szerint is csak akkor történhetett meg, ha az anyag hozzáférhető volt, és a számlálólap kikeresése nem okozott aránytalan nehézséget vagy időveszteséget a KSH-nak. A hivatal elnöke az igénylők körét is meghatározta; adatokat így csak az adatszolgáltató házastársa, fel- és lemenői, testvérei, apósa, anyósa, veje, menye és végül meghatalmazással rendelkező ügyvéd igényelhetett. A személyazonosság igazolását érthetően mindig megkövetelték. A hatóságok kérései elől a KSH azonban a már említett 1929. évi XIX. te. tiltó rendelkezéseire támaszkodva továbbra is szigorúan elzárkózott. A politikai rendőrség kérésével kapcsolatban a 4184/1945. sz. miniszterelnökségi ügyiratban megadott engedély alapján később hatóságoknak is kiadott a KSH egyéni (anyanyelvi és nemzetiségi) adatokat. A KSH azonban aláhúzta, hogy erről a kormányfőt is értesíte- tik. Az említett, adatokat kérelmező hatóságok a világháború utáni legelső időkben elsősorban az igazolóbizottságok, a nemzeti bizottságok, a földigénylő bizottságok, a községi elöljáróságok, a Népgondozó Hivatal és a rendőrparancsnokságok voltak.13 12 Tájékoztató feljegyzések a hivatalos statisztikai szolgálat rendelkezésére álló népszámlálási adatokról a magyarországi németek kitelepítése ügyében. KSH Thirring Lajos-hagyaték. In: Bank-Őze, 128. o. 13 Anyanyelvi és nemzetiségi egyéni adatok kiszolgáltatása. KSH Thirring Lajos-hagyaték. In: Bank-Őze, 117. o. 100
