Tanulmányok Pest megye múltjából II. - Pest Megye Múltjából 13. (Budapest, 2007)

4. BALÁZS GÁBOR: A földigénylő bizottságok működése Pest megyében 1945–1947

BALÁZS GABOR nyomasztó politikai és mindenekelőtt katonai erejével. A hazai látszatdemokrácia már egyre kevésbé volt képes megakadályozni a belpolitikába történő beavatkozásokat. A politikai ellentét kezdettől fogva érzékelhető volt a hagyományos és az új szervek között. A reform végrehajtása során a földigénylő bizottságok számos esetben panaszkodtak a közigazgatás passzivitása, helyenként ellenséges hozzáállása miatt°~ A bizottságok leggyakoribb panasza az volt, hogy a helyi igazgatás nem segíti munkáju­kat. Különösen a felhasználási tervek elkészítése során lett volna szükségük írásbeli segítségre, mert e nélkül a megyei tanácsok nem hagyták jóvá egy község reformját, a bizottságok pedig nehezen tudták szakszerűen írásba foglalni elképzeléseiket. Nem bocsátották továbbá rendelkezésükre sok esetben a szükséges kataszteri adatokat sem. 63 A földigénylő bizottság és a földbirtokrendező tanácsok a földreform első hetei­ben kielégítően működtek együtt, a kapcsolat a források szinte egybehangzó tanúsága szerint csak akkor kezdett romlani, amikor a visszatérő földbirtokosok olyan kérelmekkel árasztották el a bizottságokat, amelyeket a megyei tanácsok is támogattak. 64 A megyei földbirtokrendező tanácsok elnökeinek és a megyei földhivatalok ügyvezetőinek 1945. július 2-ai és 3-ai országos értekezletén sok panasz hangzott el a földigénylő bizottságok munkájával kapcsolatban. Veress Péter 65 ezekre válaszolva azt tanácsolta, hogy először próbálják meg a megyei tanácsok saját hatáskörükben tisztázni az ügyeket, és csak ezt követően forduljanak az Országos Földbirtokrendező Tanácshoz. 66 A birtokrendező szervek értekezletén a'közigazgatási tisztviselők ellenséges magatartásával kapcsolatban is panaszok hangzottak el. Ezért az OFT levélben fordult az alispánokhoz, amelyben többek között azt nehezményezte, hogy az új szervek elhelyezése, a hivatali személyzetnek a reform céljaira történő átengedése nem mindig zökkenőmentes, és a rendeletben előírt támogatásra hívta fel azokat. 67 Donath Ferenc az igazgatás legfelsőbb szerveit is erőteljesen vádolta a föld­reformról készült, összefoglaló müvében. A Pénzügyminisztérium ugyanis nem men­tesítette a juttatottakat a közterhek alól, és rendeletet adott ki azok földadó­kötelezettségéről. A minisztérium ezen felül rendszeresen késedelmeskedett a földre­form végrehajtásához szükséges pénzek kiutalásával. Ez az inflációs időkben óriási nehézségeket idézett elő. 6 Az Igazságügyminisztérium pedig, ahol lehetett, a volt birtokosokat védte, és a maradék úri birtokok ügyében is érdekükben lépett fel. Ugyanígy, főleg az őszi 1 Sok földigénylö bizottság és megyei tanács közti vita került az Országos Földbirtokrendező Tanács elé, amelynek társadalmi összetételében hasonló helyzetet tapasztalunk, mint a megyei tanácsok esetében. Az OFT elvi határozatai jelentős mértékben segítették a bizottságok munkáját. Ezeket a határozatokat Nemes Nagy József gyűjtötte össze idézett munkájában. "Donath, 1969.'188. o. M Szabolcs-Szatmár megyei Lt., Kemecsei kfb iratai. Csiky János járási MKP titkár jelentése a MFT-hoz. Közli: Jenéi, 153. o. 65 Az Országos Földbirtokrendező Tanács elnökeként vett részt az értekezleten. 6 Szabad Nép, 1945. július 5.: Tudósítás a megyei földbirtokrendező tanácsok vezetőinek értekezletéről; Pi Archívuma, 3I/3/V/6 sz.: az értekezlet jegyzőkönyve. Közli: Jenéi, 155. o. "Donath, 1969. 187. o. M Donath, 1969. 189. o. 155

Next

/
Thumbnails
Contents