Tanulmányok Pest megye múltjából - Pest Megye Múltjából 11. (Budapest, 2006)
HÉJJAS PÁL: Pataki Mihálynak, Rózsa Sándor elfeledett betyártársának története
PA TA KI MI HA L YNA K, ROZSA SA NDOR... A tanúvallomásokból a maga véres valóságában áll előttünk a betyárok ténykedése, amelyben a hozzájuk hasonló sorsú emberek szenvedtek brutalitásuktól. Szó sincs itt romantikus hősök szegényeket pártoló jótetteiröl, „falusi osztályharc"-ról, a nép egyszerű gyermekeinek ösztönös lázadásáról. Nyomorékká vertek a legkisebb gyanúra szegény cselédeket, öregeket, nőket; hidegvérrel gyilkoltak rájuk nem veszélyes, nekik kiszolgáltatott embereket. Volt, aki élete végéig megrokkant a kegyetlen verésbe, volt, akit a fejére mért súlyos ütések szinte megskalpoltak, és volt, akit sarkantyúval úgy megtapostak, hogy a karja örökre béna maradt. Embertelenségre vall az is, amit az ulánus katonával müveitek, aki az árokba menekült előlük. Nyolc golyót lőttek - ebből kettőt a fejbe - a már védtelen, fegyvertelen, magát megadó emberbe. Mindaz, ami 1852. szeptember 12-én történt, jól példázza a betyárok igazi jellemét, közöttük a „betyárkirály"-ét, Rózsa Sándorét is. A róla kialakított idillikus képből csak a bátorsága és az ereje igaz. A bírósági dokumentumok szépítgetés nélkül mutatják be a tetteit. Ábrahám János és felesége megverésében Rózsa személyesen is részt vett, s kijelentette, hogy ezek máskor majd nem fognak csendőrt küldeni utána. Elmenőben még akasztással is megfenyegette őket, ha beárulnák. A verés miatt a gazda három hónapig, felesége több mint egy évig volt munkaképtelen. Az elrendelt szembesítéskor mindketten határozottan felismerték Rózsát, és Ábrahám a bíróság előtt eskü alatt vallotta, hogy a betyárok vezetője Rózsa Sándor volt, akit ő még csikós korából ismert. A betyárok közül még kettőt felismert, Moró Jóskát és Fazekas Dávidot. Meszes Jánost az apjával együtt hajtották a Rónay-tanyára, ahol Rózsa Sándor - akit gyerekkora óta ismert - várt rájuk pisztollyal a kezében és e szavakkal: „eredj csak be, ba..om a kegyelmes Istened, majd parancsolok most neked?'' Földy Antal szobájába behajtották őket, s akkor látták, hogy már három szolga véresen fekszik a földön. A betyárok hosszú botokkal őket is verni kezdték, egészen addig, amíg a földre nem estek. Rózsa nem vett részt az ütlegelésben, csak parancsot adott rá. A kályhapadkán ült, kezében egy duplacsövű puskát tartott, az övében több pisztoly volt. Az idősebb Meszes azt állította, hogy öt száznál is több ütés érte a hasán és mellén, és miként a fia, ö is hónapokig volt beteg és munkaképtelen. A betyárok közül hármat (Moró, Gacsi, Hudaba) ismert fel, és jó leírást adott az öltözékükről és felszerelésükről: sötét mellény egy sor fehér gombbal, gatya, sarkantyús csizma, fehér szűr, ingujjas, pörge kalap. Mindegyiknél volt puska, bot és a tarisznyájukban pisztoly. Lovaik szépek voltak, felszerelésük azonban egyszerű, amolyan pásztorféle. Az ifjabb Meszes még elmondta, hogy amikor az egyik betyár el akarta venni a pénztárcáját 45 forinttal, Rózsa ezt nem engedte. A szembesítéskor mindketten felismerték a betyárt. A súlyos verést kapó szolgálók (Csizmás, Kerekes, Selymes) hónapokig voltak betegek, és némelyikük élete végéig nyomorék maradt. Azt is látták, hogy Földy tanyagazda, akinek házánál az erőszakosság megtörtént, a feleségével együtt összejátszott a betyárokkal, akiknek bort, kenyeret és szalonnát adott, akik egy bankjegyet adtak neki, e szavakkal: „ne, itt az étel, ital ára, nem kell semmi ingyen.' 1 '' Velük is szembesítették Rózsát, akit Csizmás kivételével felismertek. Ő azért nem, mert az ő megverésénél Rózsa nem volt a szobában. 164
