Tanulmányok Pest megye múltjából - Pest Megye Múltjából 11. (Budapest, 2006)

HÉJJAS PÁL: Pataki Mihálynak, Rózsa Sándor elfeledett betyártársának története

HEJ J AS PAL Földy tanyagazda azt vallotta, hogy öt is, feleségét is megütötték a betyárok, és ö nem játszott össze velük. Csak azért szolgálta ki őket étellel és itallal, mert ráparancsoltak. Az éppen nála lévő vendégét - Virág Ferenc pusztai tanítót - nem bántották. Az ugyancsak beidézett Gábor Sándor pásztor az erdőben véletlenül szemben találta magát a tanyát elhagyó öt betyárral, akik közül az egyik (Moró) agyon akarta lőni, de Rózsa, akit korábbról ismert, odakiáltott, hogy hagyja őt futni. Úgy megijedt, hogy az első bírósági kihallgatáskor nem mert Rózsára vallani, mondván, hogy annak még szabadon lévő betyártársai előtt csak így tudta biztosítani az életét. A második kihallgatáson már elmondta, hogy felismerte a betyárokat, de félt azt bevallani. Az egyik szolgáló (Topa Mészáros Mihály) szintén találkozott a betyárokkal, akik a Bálint tanya közelében lovagoltak. Pár lépésre mentek el mellette, de nem merte őket alaposan megfigyelni, mert az ilyen személyek, miként mondotta, nem szívesen látták, ha valaki őket szemügyre veszi. Szembesítésre emiatt nem volt alkalmas, ettől a bíróság el is tekintett. Az üldözés kezdetére azonban jól emlékezett. Eszerint egy csendőr a Lajkó-tanyából kijött, meglátta a lovasokat, és intett nekik, hogy menjenek hozzá, de azok gyorsan továbbálltak. Ekkor a két csendőr és az ulánus katona utánuk vágtatott, de fordult a kocka, mert kis idő múlva már a betyárok lettek az üldözők. A Lajkó-tanyán lévők közül egy 12 éves kislány (Lajkó Veronika) játék közben észlelte az öt betyárt, és bekiáltott a tanyán lévő csendőröknek, hogy „szűrös zsandárok jönnek". Ezt többen hallották a tanyán és tanúi voltak a későbbi történéseknek. Az egyik szomszéd (Bálint József) látta a menekülő csendőröket és az üldözésükre indult betyárokat a Lajkó-tanyánál, és hallotta, amikor az egyik betyár azt kiáltotta, hogy „a fényes szájú Krisztusát, utána!", és hogy „ne menjetek utána, úgyis a miénk!" Sok szolgáló és szomszéd is felfigyelt erre a nagy mozgásra, a lövéseket is sokan hallották, de jó részük nem tudott, vagy nem mert használható vallomást tenni a bíróság előtt, ami nem csodálható, ha figyelembe vesszük, hogy a fentebb leírt bántalmazások és gyilkosságok híre futótűzként terjedt a pusztán, s tett lakatot a szemtanúk szájára. A nyolc fö részvételével lezajlott kis ütközet Miskolay József tanyáján ért szomorú és véres véget. A betyárok végleges leszámolásra készültek, céljuk a csendőrök elpusztítása volt. A tanyán élők és a szomszédok egybehangzóan írták le az eseményeket. A menekülő csendőrök az udvaron, majd a szénaboglyánál húzták meg magukat, de lovon maradtak. A betyárok a szomszéd, Miskolay István tanyáján szálltak le a lóról, és gyalogosan indultak a rejtőzködő csendörök ellen. A tanyagazda, Miskolay József elmondta, hogy amikor látta a tanyájára menekülő csendőröket, majd az őket követő betyárokat, nagyon megijedt. Az egyik betyár rákiáltott, hogy „el gazda a tanyáról, mert mindjárt agyonlőlekr A tanyán lakó Nebízdrá Molnár János is kifutott a lármára, de a betyárok egyike pisztollyal fenyegetve e szavakkal kergette vissza: „közelebb ne jöjj a kutya Istenedet, hanem bemenj, mert mindjárt agyonlőlekr A betyárok az alacsony fal, a nádkúp és egy trágyadomb mögött foglaltak tüzelőállást, míg a csendőrök, még mindig lovon ülve, a szénaboglyák között helyezkedtek el. A 165