Tanulmányok Pest megye múltjából - Pest Megye Múltjából 11. (Budapest, 2006)
HÉJJAS PÁL: Pataki Mihálynak, Rózsa Sándor elfeledett betyártársának története
HÉJJAS PÁL hol gyermekeket és terhes nőket barbár módon megcsonkító vadállattá, máskor hol nőket, gyermekeket oltalmazó lovagias harcossá. Az osztályharc hangsúlyozása a betyárok esetében több helyen sántít. Egy írni-olvasni nem tudó pusztai rabló nem azért támadt gazdagra, mert antifeudális harcra ösztönözte elnyomorodott sorsa. 4 ~ Az erőszakos úton való pénzszerzés mögött kár osztályharcot feltételezni, mert a bűnesetek áldozatai között gyakran a rablóknál jóval szegényebb embereket is találunk. Volt, akitől csak egy csizma árát tudták erőszakkal, „kérelem szóval, de fegyveres kézzeF elvenni, 4 "' s olyan is, akitől csak egy kis szalonnát. Egyszer egy parasztgyerek mellényéről vagdosták le a gombokat, máskor egy suba tetszett meg az egyik betyárnak. Hasonlót Patakinál is láttunk, akit nem érdekelt, hogy az erővel elvett suba egy béreslegény egyedüli értéke volt. Igazán gazdag ember ritkán akadt a kezükbe, annál többször kegyetlenkedtek egyszerű szolgálókkal, még akkor is, amikor azok nem is mertek ellenszegülni. A betyárok többségének egyszerűen tetszett a dologtalan élet, a könnyű pénzszerzés lehetősége, mert amikor - ritkán - alkalmuk kínálkozott arra, hogy viszszatérjenek a becsületes életbe, kevesen éltek a lehetőséggel. Még akkor sem próbálkoztak ezzel, amikor a vak szerencse komoly zsákmányhoz juttatta őket. Néha ugyanis több ezer forintot - egy mesterember több évi jövedelmének megfelelő öszszeget - sikerült rabolniuk, mégsem törekedtek arra, hogy egy ilyen fogás után viszszahúzódjanak, és megpróbáljanak maguknak békés életet biztosítani. Egy család több év alatt összegyűjtött vagyonát szerezték meg néhány perc alatt, nem csoda, hogy nem szívesen adták fel jövedelmező „vállalkozásukat". Kezük közül kifolyt a könynyen szerzett pénz, jutott a kocsmák, csárdák velük rokonszenvező gazdáihoz, rokonokhoz, komákhoz, orgazdákhoz. A vármegyék, felsőbb utasításra, szigorú szabályrendeletekkel szabályozták a pusztán élők mindennapjait. Elsősorban a kóborló, dologtalan elemeket igyekeztek összeszedni, illetve távol tartani. Rendszeresen ellenőrizték a pásztorokat, a kezükre bízott jószágokat, az alkalmazottaikat, a náluk megszálló idegeneket. Ezekről nyilvántartásokat vezettek. A megyék már a XVII1. század végén közel azonos szövegű statútumokat alkottak, hogy meggátolják területükön a súlyos bűncselekményeket. 44 Az 411 Ismert babona szerint a még meg sem született gyermek ujja kiváló lámpás volt, valamint minden zárat ki lehetett nyitni vele. Hasonló varázserővel bírt a magzat köldökzsinórja is. (Szabó. 69. o.) 41 Rózsa Sándorról írták, hogy miközben a Délvidéken szerb és oláh lakosokkal kegyetlenkedett, szegény sorsú rác asszonyoknak pénzt adott a következő szavakkal: ,,/tt van egypár forint, végy a porontyaidnak érte könyeret." Ma pedig gyerek került elé, e „marcona szilaj betyár... fosztogatásra emelt karja azonnal lehanyatlott". (Gracza, 161. o.) 4 " „Falusi osztályharc" kifejezéssel is többször találkoztunk történelmi munkákban az elmúlt évtizedekben, amellyel fel kívánták menteni a felelősség alól azokat a zsiványokat, akik egy család generációkon keresztül folytatott kemény munka eredményeként összegyűjtött értékeit, ha kedvük volt hozzá, akár gyilkosságok, kínzások árán is elrabolták. Eszerint ugyanis mindenki az osztályharc célkeresztjébe kerülhetett, akinek bármi elrabolni valója volt, miközben ezek a kiadványok következetesen „szegénylegényének nevezték az időnként hatalmas vagyont, több ezer forintot zsákmányoló bűnözőket. 43 A Bogár Imre elleni perben olvasta ezt a bíró a vádlott fejére, amikor a betyár visszatérően azzal védekezett, hogy ők mindig csak kértek. (PML IV. 265-b. 128/1861) 44 Az alföldi megyék is - pl. Csongrád és Pest-Pilis-Solt - ekkor készítették el a statútumaikat, majd a következő években többször módosították azokat, elsősorban az új elvárásoknak megfelelően. 147
