Tanulmányok Pest megye múltjából - Pest Megye Múltjából 11. (Budapest, 2006)

HÉJJAS PÁL: Pataki Mihálynak, Rózsa Sándor elfeledett betyártársának története

PATAKI MIHÁLYNAK, ROZSA SÁNDOR... azonos szöveg nem véletlen, mert a megyék megküldték egymásnak a rendeleteiket tájékoztatás céljából, a szomszédos megyék pedig együttműködtek a bűnözők üldözésében. Különös figyelemmel kísérték a vincellérek, kocsmárosok, csárdások, csőszök ténykedését, mert leginkább ezek az emberek kerültek kapcsolatba a csavargó életet élő, céltalanul bolyongó gyanús elemekkel. Csongrád megye 1834-ben megtoldotta a rendelkezését még néhány öltözködést szabályzó ponttal is. 24 pálcaütéssel fenyítette azokat, akiken „szoknya/orma betyáros pamutgatyd\ Jalyigakerék forma széles karimájú kalap", „tükrös ködmön" van, vagy „öldöklésre való" hosszú bunkósbotot hordanak maguknál.

43 A parasztok fegyvertartása is tiltva volt régóta, és ezt a tiltást időnként megerősítették. * Sok vád érte már akkoriban a hatóságok részéről a csárdák, kocsmák tulajdonosait, feltételezve róluk, hogy támogatják a betyárokat, nemegyszer orgazdaként segítve nekik az elrabolt jószágok és egyéb értékek pénzzé tételében. Sok esetben megült a vád, erről számos írásos dokumentum maradt ránk. A könnyen jött haszon reményében még a börtönt is érdemes volt megkockáztatni. Sok esetben azonban ezek a támogatók kiszolgáltatott helyzetükben nem tehettek mást. Az együttműködés és a hallgatás a túlélés záloga volt a tanyán élők számára. Távol a városoktól nem jelentett számukra védelmet a pusztázó hadnagyok néhány fős csapatának időnkénti megjelenése. A betyárok sokszor napokat, ritkábban heteket tölthettek némelyik tanyán anélkül, hogy bárki háborgatta volna őket. Ennek ellenére, az elfogottak közül többen az ilyen „lappangás" közben akadtak horogra. Ezek vesztét gyakran valamelyik korábban általuk bántalmazott tanyasi alkalmazott titokban tett feljelentése okozta. A kitűzött vérdíj motiváló erejét sem lehet figyelmen kívül hagyni, de kétség kívül ennek kisebb jelentősége volt. A bosszú jogosságát ebben az esetben a pusztán élők is elfogadták. Valamit javított a közbiztonságon az 1852. augusztus 5-i legfelsőbb rendelet amely a volt honvédek üldözésének megszüntetéséről szólt.

46 Ezt követően a besorozástól félő, és amiatt bujkáló egykori honvédek büntetlenül hazatérhettek. Az amnesztia nem vonatkozott azokra, akik a bujdosásuk alatt bűncselekményeket követtek el. Hasonló hatása volt még ugyanebben az évben (december 8-án) egy másik királyi rendeletnek, amelyben a szökött katonáknak biztosítottak kegyelmet, ha három hónapon belül feladják magukat. Természetesen a katonai besorozás elöl bujkáló fiatal legények túlnyomó többsége csak „lappangott" és keményen dolgozott valahol, többnyire ismerősök, rokonok tanyáin, anélkül, hogy erőszakos cselekményeket követtek volna el. Az ötvenes évek közepétől már a forradalomban való szereplés miatt sem kellett bujkálniuk az abban résztvevőknek. 4

" Corpus Statutorum 111. A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye III. kötet. A Tiszántúli törvényhatóságok jogszabályai, Budapest, 1892. 455. o. 46 Bánkiné Molnár Erzsébet: Betyárok a Kiskunságon. In: Honismereti Közlemények - Különszám. Kecskemét. 1991. 13. o. 148