Tanulmányok Pest megye múltjából - Pest Megye Múltjából 11. (Budapest, 2006)

SCHRAMEK LÁSZLÓ PÉTER: A Pest Megyei Közgyűlés kapcsolata a császári hadsereggel III. Károly első török háborújának éveiben

SCHRAMEK LASZLO PETER lenne elegendő, akkor további 100-at. 122 Az alezredes az október 12-én összeült köz­gyűléstől a teljes nyári időszak (május l-jétől október 1-jéig) ingyenmunkájának megváltását kérte 3572 forint 40 dénár értékben. Az előleg összegét 600 forintban határozta meg. 12 "' A rendek a tartozás tényét elismerték, de állításuk szerint 600 forin­tot már kifizettek. 124 A budai parancsnokság 1716-hoz hasonlóan ismételten türelem­mel figyelte a megyei hivatalok időhúzását. Az Udvari Haditanács is 1717. október 20-án kelt levelében felszólította a rendeket, hogy haladéktalanul fizessék ki a gratuitus labor megváltását. 125 A megyei közgyűlés még ennek a felszólításnak sem tett eleget, mivel Buda várának új parancsnoka Löffelholz ezredes november 13-án kelt levelében az időközben 4285 forint 12 krajcárra növekvő adósság kifizetését követelte, és továbbra is csupán 600 forint kiegyenlítését ismerte el. 126 Augusztus 25-én felolvasták III. Károly július 26-i rendeletét, amelyben uta­sította Pest-Pilis-Solt megyét, hogy vegyen részt 2-300 szekér mész Szegedre fuva­rozásában. Ezúttal azonban kikötötték, hogy a szállításért tisztességes bért kell fizetni a jobbágyoknak. 127 A rendelet szövegében szereplő járandóság pontos mértékének hiánya a lakosokat kiszolgáltatta a hadianyag-szállítást megrendelő szeszélyének. A hadjárati időszak végének közeledésével ismételten aktuálissá vált a me­gyén átvonuló csapatok kíséretének megszervezése, ezért a közgyűlés október 12-én úgy határozott, hogy az átvonuló seregeket fogadó szolgabírák költségeit megtérítik. Egyúttal azt is megállapították, hogy az átvonuló seregek elsősorban a Duna melletti községeket terhelik meg, ezért tehermentesítésükre 4000 mérő gabonaadót vetettek ki a többi településre. 1- Ugyanekkor elhatározta a közgyűlés, hogy Vácra nem szállá­solnak be a következő télen főtiszteket, mivel a városban húshiány lépett fel a marha­vész miatt. 129 A török háború második esztendejének végén érdemes összegezni, hogy mi­lyen változások történtek a hadigazgatási hivatalok és Pest-Pilis-Solt vármegye kapcso­latában. Vorster hadbiztos levelei többször tartalmaztak fenyegető megjegyzéseket. A visszautasításokat mégsem követte végrehajtás. Tényleges nyomásgyakorlása mindösz­sze egyetlen alkalommal került sor, amikor 21 katona jelent meg a megyeházán a vár­építés költségeinek „megóvása" érdekében. A nemesi megye fenyegetettség légkörében élt. Az elszállásolás legfontosabb kérdéseit ismételten megállapodásban szabá­lyozta az Altheim-ezred és a vármegye tisztikara. A megállapodás hatálya nem terjedt 122 PML IV. l-a. XI. 478. F. m PML IV. l-a. XI. 533. F. 124 PML IV. l-a. XI. 543. F. 125 PML IV. l-a. XI. 547. F. 126 PML IV. l-a. XI. 584. F. 127 PML IV. l-a. XI. 492. F. ,2X „Locis porro transennis potissimum penes Danubium obnoxiis. itt soli pro universitate onus totum subire non cogereniur. sed totum inclytum comitatum tangeret, adinventum est. ut respectu consumptionis universalis /teret repartitio. ac omnibus et singulis tibi transennae obtingerent. fieret proportionate! impttlatio et ultra necessarium suorum obtingens bonificatio. Reparationen! igitur juxta dicas domini judlium super 4 milk metretarum effectuabunt. " (PML IV. l-a. XI. 542. F.) /Bogdán, 343. o. alapján: 4000 pozsonyi mérő hozzávetőleg 248,320 litert; 182,240 kg-t tett ki./ IM PMLIV. l-a. XI. 543. F. 31

Next

/
Thumbnails
Contents