Tanulmányok Pest megye múltjából - Pest Megye Múltjából 11. (Budapest, 2006)

SCHRAMEK LÁSZLÓ PÉTER: A Pest Megyei Közgyűlés kapcsolata a császári hadsereggel III. Károly első török háborújának éveiben

A PEST MEGYEI KÖZGYŰLÉS KAPCSOLATA... ki azonban a Trautson-ezred négy századára. Megállapítható, hogy a megegyezésben foglalt kötelezettségeket mindkét fél megpróbálta kijátszani. A téli időszak végén az ezredek napi kilenc krajcár zsoldot követeltek, amely megfelelt az őrségben lévő katonáknak járó összeggel, a megye pedig feltehetően az utolsó napok pénzösszegét nem szándékozott kifizetni. Erre lehetett következtetni a főtisztek fizetési felszólítása­iból. A budai vár felújítási munkálataira a megye nem küldött ki munkásokat, ezért a törvények értelmében azok bérét ki kellett fizetnie. A várkapitány 108 kézimunkás és 6 szekér költségeinek megtérítését követelte, amelynek a megye a pénzügyi év végéig nem tett eleget. Azonban a katonaság a késlekedés ellenére sem kezdeményezte a pénz­összeg erőszakos behajtását. A megye már februárban tudomást szerzett arról, hogy jelentős munkaerőt kell majd mozgósítania a Duna-part megtisztítására, munkásokat mégis csak május 9­ére tudott kiállítani. A forspontok megszervezése 1717-ben is gondot okozott Pest megyének. E tárgyban levelet írt Heves és Nógrád megye, melyekben panaszolták, hogy a fogato­kat a megyehatáron nem váltották fel. A Pest megyei rendek válaszukban ígéretet tettek a jószomszédi viszony megőrzésére, valamint azt állították, hogy a fogatokat előírás szerint fogadták. A pesti nemesek május 5-én hasonló kéréssel fordultak Bács megyéhez. Az ottani rendek válaszából kiderül, hogy az ő szekereiket messze a hatá­raikon túlra vitte a hadsereg, ezért nem állt módjukban segíteni. 1 Ebben a kérdésben, feltehetően, nem lehet egyik vagy másik megyét mulasztással vádolni, mert ha a sereg az egyik megye szekereit a megengedett távolságnál messzebbre vitte - amire gyak­ran találni utalásokat a rendelkezésünkre álló forrásokban -, akkor ott a hatóságok már képtelen voltak a szomszédok elöfogatait felváltani, és a probléma dominó elv szerint jelentkezett ezután mindenhol. A katonaság érdekei ugyanakkor azt diktálták, hogy a csapatok vonulását ne késleltesse a szekerek gyakori cseréje. A megyei nemességet ugyanakkor nem érheti az a vád, hogy a jobbágyok terhein nem próbált meg enyhíteni; májusra választottak hat új albiztost, továbbá a szolgabírákat és a nemeseket is kirendelték az átvonuló katonai egységek fogadására, hogy a lehető legkevesebb súrlódás támadjon a katonák és a nép között. A jobbágyok arányos megterhelését segítette elő a fent bemutatott októberi rendelet is, amely ga­bonaadót vetett ki a megyére a Duna mentén élő lakosok életkörülményeinek meg­könnyítésére. A váciaknak adott kedvezmény, amely szerint a következő télen nem kell törzstiszteket eltartaniuk, szintén a rendek segítő szándékáról tanúskodik. n " Heves megye panaszlevele PML IV. 1-a. XI. 371-372. F., Pest megye válasza: uo. 372. F., Nógrád megye levele uo. 447-448. F.. Pest megye válasza uo. 449. F., Pest megye levele Bács megyének uo. 415­416. F., Bács vármegye válasza uo. 449-451. F. 32

Next

/
Thumbnails
Contents