Tanulmányok Pest megye múltjából - Pest Megye Múltjából 11. (Budapest, 2006)
VARGA LÁSZLÓ: A közigazgatás „racionalizálása” Pest megyében /Az 1946. évi B-listázás lefolyása és revíziója/
A KÖZIGAZGATÁS „RACIONALIZÁLÁSA " PEST MEGYÉBEN... 1939. évi közigazgatási létszámmal sem lehetett volna már a felmerülő feladatokat szakszerűen és hatékonyan elvégezni, nemhogy egy ennyire megcsonkított állománynyal. 55 De említhetjük Rákospalota megyei várost is, ahol a létszámleépítés úgyszintén nehéz helyzetbe hozta a települést. A városban 1938-ban még 264 fő teljesített közszolgálatot (igaz ebben benne voltak a szellemi és a fizikai szükségmunkások is), ez a szám 1946-ra 151 főre apadt. Szellemi munkát 74-en végeztek, de ebből 22 csak szerződésesen volt alkalmazva. Sőt volt, aki önként távozott az állásából: ,/1 létszámcsökkentés után megmaradt 151 főből jelenleg is folyó hó 15-ére 4 alkalmazott mondott le az állásáról [...] Éppen ezért kérem és javaslom a B-listára helyezett 54 főből 3 személyt visszarendelni, mint hosszú gyakorlattal rendelkező szakembereket," 56 írta a polgármester. Mint láthatjuk a leépítettek visszatartására sok esetben azért volt szükség, mert nélkülözhetetlenek voltak. Ezt támasztja alá Vác város polgármestere is: „Nevezetteknek a felülvizsgálati döntésétől függetlenül visszatartása azért is indokolt volna, mert szakképzetségüknél fogva még időlegesen sem tudnánk pótolnr 57 olvashatjuk levelében. A visszavételek lehetőséget teremtettek ugyanakkor arra, hogy egyes polgármesterek a helyzetet új emberek felvételére használják ki. ,/1 leépítettek közül többet nem találok alkalmasnak arra, hogy a demokratikus közigazgatásba visszatérjenek. Éppen ezért egyben kérem a státus rendezéséig is legalább 15 irodai szerződéses kisegítő alkalmazásának engedélyezését" 5 * - írta a már említett rákospalotai polgármester. Ez természetesen nem volt egyedülálló a megyében. Maguk az ötös bizottságban lévő küldöttek is bizonyos esetekben arra használták fel a visszavételt, hogy nem a régieket, hanem új embereket helyezzenek a megüresedett helyekre, sőt még új állásokat is próbáltak létesíteni. Már az augusztus 3-ai alakuló ülésen hozott visszavételi határozat után rögtön újabb emberek felvételének javaslata került az ötös bizottság elé, az Alsódabasi járással kapcsolatban. A kérelem benyújtója az eredeti határozatban 5 vezetőjegyző vissza-, illetve felvétele helyett 12 főt javasolt. Az 1 visszavett segédjegyzö mellett, javasolta még 9 munkába állítását, valamint a 4 újra munkába állt községi irodatiszten kívül javasolt még 10-et. javaslatom tételénél az a cél vezetett, hogy a tisztviselőhiánnyal küzdő községekben a közigazgatás a kívánalmaknak megfelelően újra meginduljon, viszont figyelemmel kellett lennem az államháztartás nehéz helyzetére és így szükségesnek tartottam egyes községeknek közös vezetőjegyző mellett való összevonását, mely községeknél a megfelelő segéderőt is a korlátozott lehetőségek mellett biztosítottam." 59 - indokolta javaslatát a küldött. Azoknak, akik vissza szerették volna kapni az állásukat, a B-lista bizottságok döntése ellen egy fellebbezést kellett benyújtaniuk. De, hogy kérésük meghallgatásra 55 PML XXI. 4-a. 104/1946 56 PML XXI. 4-a. 104/1946 57 PML XXI. 4-a. 104/1946 ss PML XXI. 4-a. 104/1946 59 PML XXI. 4-a. 104/1946 242