Tanulmányok Pest megye múltjából - Pest Megye Múltjából 11. (Budapest, 2006)

VARGA LÁSZLÓ: A közigazgatás „racionalizálása” Pest megyében /Az 1946. évi B-listázás lefolyása és revíziója/

VARGA LÁSZLÓ talált-e, vagy hogy valamilyen úton-módon álláshoz jutottak-e, az nagyon sok ténye­zőn múlhatott. így a település lakosainak támogatása nagymértékben befolyásolta az egyes kérelmek megítélését. Jó példa Alsódabas vezetöjegyzöjének ügye, akinek visszatar­tása érdekében a község aláírásgyűjtésbe kezdett. Ilyen erős nyomás hatására előfor­dult, hogy azok, akik addig az illető személy ellen agitáltak, meghátrálni, sőt magyarázkodni kényszerültek. „[...] községi bíró előadja, hogy az elmúlt képviselő­testületi közgyűlésen felszólalását félreértették, mert nem B. J. személye ellen szólt, hanem általánosságban mondta azt: 'Akit B-listára tettek az nem szolgálhat tovább.' B. J. személyével teljes egészében meg van elégedve, ellene kifogást nem tud mondani, állásában való visszatartását javasolja." 60 Akinek nem volt ilyen támogatottsága, az akár ügyeskedéssel is próbálkozott újra elhelyezkedni. Előfordult olyan eset, hogy valakit a B-lista bizottság döntése alapján elbocsátottak, de kapcsolatain keresztül gyorsan elhelyezkedett egy másik városban. Ha ez kiderült, természetesen azonnal kérvényezték az eltávolítását. iy 4z elbocsátás az idézett rendelet 2. § 2. bekezdés a. pontja alapján történt, tehát fent említett egyén 'hivatali működése során az ország demokratikus szellemű újítását tevőlegesen nem szolgálja' másképpen mondva politikailag megbízhatatlan. Miután egyáltalában nem várható az, hogy az, aki Pestszentlőrinc megyei városnál mint politikailag megbízhatatlan egyén működik, ebbeli magatartását és felfogását egy másik városban megváltoztassa, kérem Alispán Urat, hogy a fenti vég­határozatát hatályon kívül helyezni, és nevezettet itteni szolgálata alól felmenteni szíveskedjék."^ - írta a helyi polgármester. Ügyeskedésre volt szükség a nemzeti bizottsági igazolvány megszerzéséhez is, amely nélkülözhetetlen volt, ha valaki kérvényezni akarta visszahelyezését. Ezért, ezek megszerzése gyakran nem teljesen legális módon történt. Sokan úgy igényeltek ilyen nemzeti bizottsági igazolványt, hogy azzal érveltek, a jelenlegi munkájukhoz kell, de azt arra használták fel, hogy csatolják a visszahelyezésük iránti kérelemhez. Ha ez kiderült, akkor a nemzeti bizottság elnöke érvénytelenítette az adott igazol­ványt. 62 Ha valakit nem tartott alkalmasnak a nemzeti bizottság, hogy visszakapja ál­lását, nemcsak hogy nem adott ki neki ilyen igazolványt, hanem még levélben is for­dultak az alispánhoz. Tokaji F. Béla ügye jól példázza ezt: „Pártunk érdekében, mindent kövesen el, hogy Tokaji F. Béla visszahelyezése iránti kérelme el legyen uta­sítva. Nem szabad megengedni, hogy Tököl község közigazgatásában egy olyan egyén visszakerüljön, aki a demokratikus közigazgatás embereit - Pártunk élharcosait- az alispán Elvtársat és Gábor Elvtársat lebecsüli és állandóan a szakértelem hiányát hangsúlyozza. Nem lehet visszahelyezni egy olyan egyént, aki nagy népszerűségnek és sze­retetnek örvend a közösség demokráciaellenes és kommunistaevő köreiben. Nem lehet "" PML XXI. 4-a. 104/1946 61 PML XXI. 4-a. 107/1946 (a PML XXI. 4-a. 117/1946 243

Next

/
Thumbnails
Contents