Tanulmányok Pest megye múltjából - Pest Megye Múltjából 11. (Budapest, 2006)

HÉJJAS PÁL: Pataki Mihálynak, Rózsa Sándor elfeledett betyártársának története

PATAKI MIHÁLYNAK, ROZSA SÁNDOR... sokszoros túlerőnek köszönhetően, a mintegy másfél órán keresztül tartó csatározás " során először a csendörtizedest lőtték le a lováról. A másik csendőr ekkor az istállóba menekült, de onnan az egyik betyár kikergette, és a tizedes mellett hidegvérrel agyonlőtték. Ezt követően végeztek a bokrokkal benőtt árokba bújt ulánus katonával. Utána a betyárok magukhoz véve a lelőttek pisztolyait, borzasztó káromkodások (gräßlichen Fluchen) közepette Zombor irányába eltávoztak, de Miskolaynak még odakiáltottak, hogy „gazda! szedd össze őket s holmijaikat, és vidd haza!" A Miskolay-tanyán történteknek több szemtanúja is akadt, akik nagyon féltek a betyárok későbbi bosszújától. A kihallgatásokon ők sem adtak használható személyleírást a gyilkosokról, a szembesítések eredménytelenek maradtak. Hiába, a tanyákon senki sem védhette meg őket a betyárok bosszújától. Volt, akit háromszor hallgattak ki, s háromszor mondott eltérő vallomást. Akkor már egy kicsit bátrabbak voltak, amikor Rózsát is elfogták a csendörök, és várható volt, hogy nem lesz már módja bosszút állni az ellene vallomást tevőkön. Miskolay József, akivel Rózsát Szegeden is szembesítették - eredménytelenül - azt mondta, hogy Rózsa Sándor arca súlyos verések nyomát viselte a szegedi szembesítéskor, ami nehezíthette a felismerését. Egyedül Vass Mihály volt az, aki a szembesítéskor Rózsa Sándort a betyárok egyikeként felismerte. Ö segített a három hullát, egy-egy kocsira téve őket, puskájukkal - a betyárok csak a pisztolyokra tartottak igényt - együtt Dorozsmára szállítani. A szegedi törvényszék a szegedi és dorozsmai dűlőkben történtek ügyében még 1852-ben eljárt, és elmarasztalták Földy Antalt, akit a betyároknak nyújtott segítségadásban találtak bűnösnek és 2 évi súlyos börtönre (schweren Kerker) ítéltek. Ezen kívül összesen 170 forint kártérítést és fájdalomdíjat kellett fizetnie Kerekesnek, Csizmásnak, Selymesnek és id. Meszes Jánosnak. Rózsa Sándor a fentiekről nem akart tudni, mindent tagadott, azt állította, hogy a történtekről csak két héttel később szerzett tudomást Biczok Ferenctől, akit a bíróság 1857-ben már nem tudott meghallgatni, mert időközben elhalálozott. Rózsa Sándornak azonban más is volt a folyton gyarapodó számláján, amely igencsak hosszúra nőtt a tárgyalás során. A betyárvezér a szökésben eltöltött húsz éve alatt nagyon mozgalmas életet élt. A bíróságon vallatóra fogták egy marhalopás miatt, ami 1852. október l-jén a hódmezővásárhelyi dűlőben, az úgynevezett kopáncsi legelőn történt. Ezen a napon naplementekor a nádas felöl négy lovas közeledett egy marhacsordához, amelyben három vásárhelyi gazda, Kókai Varga János, Rakonczay Ferenc és Mucsi Ferenc állatai voltak. A csordát három ember őrizte: Héjjá István, Molnár István és Csákó András. Ez utóbbira az egyik lovas pisztolyt fogott, agyonlövéssel fenyegette meg és rákiáltott: „/íz Istenit az apádnak, ne szólj, mert mindjárt meghalsz", majd 12 ökröt és egy tehenet elhajtottak. A pásztorok gazdáiknak jelentették az esetet, akik a hatóságokat értesítették a rablásról. Másnap a tettesek nyomába *

2 Miskolay József a tanyáján lezajlott lövöldözés időpontját délelőtt '/2 11 és 12 óra közé tette. 166