Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)
Böőr László: A Pest Megyei Levéltár két évszázada
Mivel a selejtezési bizottság még nem készült el javaslatával — illetve a belügyminiszter még nem hagyta azt jóvá — az 1920-1922. években lefolytatott „selejtezés" gyakorlatilag tudatos és jóváhagyott iratpusztítássá vált. Válogatás nélkül semmisítették meg teljes egészükben pl. az 1872-1876 és 1896-1902. évi alispáni iratokat. 207 A selejtezés alá vont egyéb közigazgatási iratokat is nagy mennyiségben, szakszerűtlenül, gyakorlatilag csak a jogi tartalmukat figyelembevéve selejtezték. Az iratokat boritó palliumok tiszta oldalait, az irattári irományjegyzéket összegyűjtötték, az iratcsomók hevedereit és kemény borító tábláit takarékosság címén zár alá vették. 208 Az 1923-ra elkészült selejtezési utasítás halvány kísérletet tett a történeti forrásértékek megőrzésének biztosítására, amikor a megőrzendő iratokat így határozta meg: „A vármegye történeti, közjogi, közigazgatási és vagyoni állapotát feltüntető, továbbá az ország történetére vonatkozó adatokat tartalmazó és az 1860-as évek politikai mozgalmára vonatkozó iratok, nemkülönben mindazok, melyek magánjogi szempontból beccsel bírnak." 209 Ezen általános megfogalmazás után a jegyzék tételesen felsorolja azokat az iratfajtákat, amelyek különösen megőrzendők : a vármegye szervezésére vonatkozó iratok, az alispán, az árvaszéki elnökök negyed-, fél- és éves jelentései, a legfelső kéziratok, valamint a kormány iratai. Ezek mellett szinte kizárólag azok az iratfajták, amelyeket az 1902-es Vármegyei Ügyviteli Szabályzat közvetlenül a levéltárban kezelendő iratok (alapszabályok, letétek, vízügyi, anyakönyvi iratok, községi számadások, üzemtervek, vizikönyvek stb.) közé sorolt. A magánjogi érdekeket szem előtt tartva ítélte megőrzendőnek a szabályzat a kinevezési okmányokat, a családtörténeti iratokat. A selejtezést a vármegye főlevéltárnoka irányította, de neki egyéb feladata is volt: „A történelemre, művelődéstörténetre, általános jelentőségű eseményekre vonatkozó iratcsomók és iratok átvizsgálását a főlevéltáros személyesen tartozik megejteni." (11. paragrafus) A selejtezést a levéltár dolgozói külön, évenként megállapított díjért végezték. Ennek nagysága 1928-ban: egy évfolyam alispáni közigazgatási irat átselejtezése 108 Pengő, egy évfolyam közigazgatási bizottsági irat: 21 Pengő. Könnyű belátnunk, hogy ilyen feltételek mellett, csak a gyors selejtezés valósulhatott meg. A levéltár zsúfoltságán a kíméletlen selejtezések sem segítettek, feltétlenül szükségessé vált a levéltári raktárak bővítése. Erre 1922-ben nyílt lehetőség, amikor a Vármegyeháza III. udvarában és a Semmelweis utcai részén a Pestvidéki Törvényszék volt börtön és hivatalos helyiségei felszabadultak és a felszabaduló helyiségek egy részét a levéltárnak juttatták. Ezek a helyiségek azonban nem feleltek meg levéltári raktári céloknak: nedves és rosszul szellőztethetőek voltak („Hullamosó", „Siralomház", stb.) Gondot jelentett továbbá, hogy a főlevéltárnok az irataitól távol, az első udvarban kapott irodai helyiséget; így gyakorlatilag nem tudott állandóan a munkahelyén — a levéltár raktáraiban — tartózkodni. Ennek a kényszerű megoldásnak hamarosan észlelhetők voltak káros következményei. Látva a kétségbeejtő helyzetet a vármegye főispánja a levéltár teljes átrendezését és az iratok biztonságos elhelyezését sürgette. 1926. márciusában jelentette a belügyminiszternek az észlelt hiányokat és szakértő kiküldését kérte. Az Országos Levéltár Dr. Főglein Antalt bízta meg, aki döbbenetes képet adott az iratanyag súlyos veszélyeztetettségéről: „Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye levéltára az utóbbi időben már a legmostohább gondozásban részesült. A levéltár legértékesebb részét képező jegyzőkönyvek egy teljesen sötét, valamikor börtönhelyiségül szolgáló fülkében voltak elhelyezve. Évtizedes gondatlan kezelésről 84
