Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Böőr László: A Pest Megyei Levéltár két évszázada

dás nem érte — a működési feltételek is megnehezültek. Az 1850-es évek iratátvételei és gyarapodásai (végrendeletek, anyakönyvi másodpéldányok, a feudális korszak utolsó éveinek megyei iratanyaga) az őrzött anyag mennyiségét növelték, de a levéltár újabb raktározási lehetőséget nem kapott. Az önkényuralmat átmenetileg megszakító bizottmányi korszak alatt a levéltár helyzete nem változott. Az 1861. január 5-én tartott tisztújításon főlevéltáraoknak — immár választva — ismét Gerlóczy Imrét jelölték, akinek a levéltári munkáját Rakita János levéltári segéd majd allevéltárnok segítette.

157 A választott megyei tisztikar lemondásakor — egyik utolsó intézkedésként — a vármegye 1848—1849. évi majd 1861. évi választott alispánja Nyáry Pál Gerlóczy Imrét alispáni jogkörrel ideiglenesen megbízta. Ezt a jogkört Gerlóczy csak rövid ideig gyakorolta.

158 1860-ban Salamon Ferenc történész „Szózat" címmel tanulmányt írt a magyar levéltárak helyzetéről.

159 Ebben a megyei levéltár fő feladatának jelölte meg egyrészt a Bach korszakban szétszóródott levéltári anyagok összegyűjtését — ez vármegyénk egybentartott levéltárát kevésbé érintette — másrészt pedig az abszolutizmus évtizedében keletkezett iratok levéltárban való elhelyezését. Ez utóbbi cél jelentős feladatot rótt Pest-Pilis-Solt megye levéltárára is. A fő gondot továbbra is az jelentette, hogy a levéltári iratok a provizórium évei alatt (1861-1867) sem nyerték vissza az értéküknek megfelelő megbecsülést. A levéltárat fenntartó megyei hivatalok továbbra sem tekintették működésük nélkülözhetetlen részének a levéltárat, hiszen az ott őrzött iratokra — egyes iratfajták kivételével, amelyek szinte kizárólag az úrbéri perek befejezésével illetve az új telekkönyvi ügyvitel megindításával voltak kapcsolatosak — gyakorlatilag egyáltalán nem volt szükségük. Ugyanakkor az abszolutizmus és a centralizáció hihetetlen mennyiségű iratot termelő hivatalai, zsúfolt irattáraik tehermentesítését kívánták a levéltár útján megoldani. Ezek azok az évek, amikor országszerte a megyeházák legeldugottabb, legsötétebb, legnedvesebb helyiségeibe kényszerítették a levéltári és irattári anyagot: részben azok jelentős terjedelme, részben pedig a levéltári helyiségek hivatali célokra történő igénybevétele miatt. így vált a korábban mintaszerűen rendezett Pest-Pilis-Solt megyei levéltár is olyan újabb kori „irománycsomagokkal túltömötté", hogy még a Rákóczi-kori levelek „megtalálása" is szenzációszámba ment.

160 Az idegen, elnyomó önkényuralom hatására ismét megélénkült a magyar nemzet múltjának feltárása. Egyre több forráspublikációban tárták fel kutató történészek az ország és a megye régmúlt eseményeit, mintegy szembeállítva a jelenlegi helyzettel. Ez a megélénkülő történelmi érdeklődés kedvezett a levéltáraknak, számos levéltár helyzetére ráirányítva a figyelmet. Joggal állapítja meg Szabó István a magyar levéltárvédelem ezen évtizedéről: „A levéltárak teljes szétesését ekkor a megélénkülő történelmi művelődés fejlődése és történetírásunk pozitív irányba térülése mentette meg."

161 Viszont a levéltártörténet kutatói szerint „a történetírói értékek fenntartására ritka megye volt hajlandó komoly anyagi áldozatot vállalni". Nehéz helyzetben volt Pest-Pilis-Solt vármegye levéltára is. A megyei szakhivatalok iratai mellett a megyei közigazgatás részének tekintett járási szolgabírói és járásbírósági hivatalok iratait is a megye levéltárában helyezték el. — alig pár esztendővel e hivatalok megszűnése után. Bár kötelező volt ezen iratok selejtezése, a megye rendkívül nagy kiterjedése következtében így is terjedelmes iratanyag levéltári kezelésbe vétele vált szükségessé. Az átvett iratok bizonyos szintű rendezésére 71