Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Egey Tibor: Az állami (törvényhatósági) népművelés Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei szervezete a két világháború között

dottságban látták. Az okot az okozattal felcsérélve őszintén hitték, hogy a küldetésük és a feladatuk az, hogy a nép kulturális felemelésén fáradozzanak, mert: a tudás a gazdagodást is magával hozza. A „kihívásra", amit 1919 emléke és a magát egyre jobban megmutató munkásmozgalom jelentett, a válasz a nép nevelése volt, és a népen egyértelműen csak a parasztságot értették. Az elképzelés megfelelt a vármegye vezetői egy része elgondolásának is. Agorasztó Tivadar, Erdélyi Loránd

87 alispánok, Ney Géza főjegyző, bizonyos vonatkozásban Preszly Elemér főispán, a hozzájuk többségében kötődő járási tisztikar a megyei vezetést a kezében tartotta. A belügyi kormányzatnak sem 1929-ben, sem később sem sikerült a csoportot egészen 1937-ig a nyeregből kiütnie. Valamennyien a mindenkori Bethlen párt balszárnyához tartoztak, ugyanakkor, mert a régi vármegyében nevelkedtek, élő nosztalgiával hordozták magukaban a vármegyei gondolatot, közismerten angol barátok, liberálisak és németellenesek voltak.

88 Trianon igazságtalanságát hirdették, de a megoldást nem fegyveres úton képzelték el, hanem a határrevíziót a nemzetközi megértéstől várták. Az erőt, amelyik a nemzetet megújítja, ők is a parasztságban vélték meglelni és változatlanul hitték, hogy mint a nép urainak, annak vezetése és felemelése a jövőben is az ő feladatuk. A minisztériumban, a megyei és a helyi bizottságokban dolgozók tehát egyet akartak — egymásra találtak, egymást támogatták. Valláserkölcsi alapon állva az általuk legkorszerűbbnek tartott tudásanyagból a legtöbbet akarták nyújtani a falunak. Hirdették a felekezeti békét, és meg nem szűntek hangoztatni: a népművelésnek politika mentesnek kell lennie. Ezt a sajátságos, eklektikus nevelési, ideológiai felfogást terjesztette éveken át a Pestvármegyei Népművelési c. folyóirat, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Központi Iskolánkívüli Népművelési Bizottságának a hivatalos lapja. (A folyóirat feldolgozása is külön tanulmányt érdemelne, hiszen páratlanul gazdag neveléstörténeti dokumentum.) Az érvényben levő szabályrendelet adta jogával élve 1927-ben Agorasztó Tivadar alispán elrendelte, hogy a városok és a községek 1928 január elsejével kezdődően állami egyenes adóbevételük 6%-át kötelesek a népművelés céljára fordítani. Az összeg 10%-át központi hozzájárulás címén, további 10%-át a Bizottság csekkszámlájára, az un. népművelési alapra kellett átutalni. A többit helyben használhatták fel. A gondnokok tiszteletdíjáról is intézkedett a rendelet: a megtartott népművelési előadások után kifizetendő honoráriumnak 20%-a illette meg őket (a költségvetésben ennyit tervezhettek részükre).

80 Az utasítás év végén jelent meg. Ez abból a szempontból érdemel figyelmet, hogy ugyanez év elején bocsájtotta ki az országgyűlés az önkormányzatok gazdálkodását szabályzó, a takarékosságot előíró 1927. évi V. tc-et (amint erre már utaltunk). A Bizottság, az alispán azonban figyelmen kívül hagyta ezt a szabályozást. A 6% ugyanis egyenlői volt az addig nyújtott és most elvont támogatások Össze* gével — így a megye rendelkezés a népművelésre nézve egy korábbi, kedvező állapotot rögzített — szó se esett semmiféle takarékossági intézkedés bevezetéséről. A fentiekkel tehát megteremtették a Bizottság működésének szilárd anyagi alapját, a gondnokokat pedig anyagilag is érdekeltté tették: arra ösztönözve őket, hogy minél több előadást, tanfolyamot szervezzenek. A Bizottság a befolyt összegből diapozitíveket, filmeket, vetítőgépeket, rádiókat vásárolt és azokat a helyi bizottságokhoz eljuttatta. Szigorúan számonkérték azok felhasználását. Gondoskodtak a központi előadók kiküldéséről is. Az iratokból, adatokból megállapítható, hogy megindult a Bizottságnak, 482