Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Egey Tibor: Az állami (törvényhatósági) népművelés Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei szervezete a két világháború között

A Bizottság, az Elnökség munkája természetesen megszaporodott. Elsősorban a titkáré. Tulajdonképpen harmadmagával (két beosztott munkatársa volt 1926/27ben) kellett minden szervező, adminisztrációs stb. munkát elvégeznie.

82 Időközben a kecsmeméti és az újpesti tankerületi bizottság is megszűnt, ezzel az egész megye a Bizottsággal került közvetlenül kapcsolatba. A statisztikai számokban

83 is megmutatkozó mennyiségi változás már jelezte az új minőségek megjelenését. A kiépült szervezet az intenzívebb, tartalmasabb munkának adta meg az alapját. Sem* milyen adattal sem tudjuk bizonyítani azt, amit most mondunk, csak a tények ismerete formálja megérzésünket meggyőződéssé: Nikelszky Zoltán titkár elfáradt. Ez lehet nyugalmasabb helyre történő áthelyezésének az oka. Helyére, az ország legnagyobb megyéjébe — úgy véljük, nem túlzás — a VKM egyik leghívebb, s egyben legtapasztaltabb népművelője, dr. Bocsánczy Lukács került.

84 A Bizottság fénykora — árnyékokkal Ember Győző közismert munkájának egyik fejezetében (a szepesi kamaráról szóló részben) a következőket olvashatjuk: „Hivatalok életét ma is a bennük dolgozó tisztviselők tehetsége, energiája, szorgalma határozza meg, s ezek az erők a múltban még inkább érvényesültek."

85 Valóban, az 1927 —1937 közötti években a megye népművelésében ténylegesen résztvevők tehetsége, szorgalma és energiája az objektív körülmények függvényében is döntő, meghatározó volt. Mindenek előtt Bocsánczy Lukács nagy munkabírására, kitűnő diplomáciai érzékére, szervező tehetségére és különösen átlagon felüli gazdasági, pénzügyi érzékére kell rámutatnunk. Nagyszerűen tudta a VKM akaratát úgy megvalósítani, hogy közben, divatos zsargonnal élve, a cél érdekében mozgósította a „vezérmegye" mégoly büszke és szigorú vezetőit is, elsősorban keménykezű alispánját, de főjegyzőjét is, Erdélyi Lorándot, nemkülönben Kehrer Károly királyi tanfelügyelőt. Bocsánczy fáradhatatlan volt, igen sokat utazott, a hét legtöbb napját vidéken töltötte, eljutott a legkisebb helyi bizottsághoz is. Szervezett, irányított, segítette a jegyzőket és a tanítókat munkájukban. Agorasztó, majd utóda Erdélyi a pénzügyi alapok megteremtésén, később megtartásán fáradozott, Kehrer Károly pedig tanügyi vonalon támogatta a Bizottságot. Bocsánczy alakja azonban mindenütt jelen volt. Néha elöl állt, de többnyire a háttérben maradt, sokszor csak a kezevonása ismerhető fel egy-egy rendelkezés első fogalmazványán. Jól értett ahhoz, hogy a megyei népművelés érdekében — persze nem önzetlenül — a munkában erkölcsileg és anyagilag mindenkit egyaránt érdekeltté tegyen. Igazságtalanok lennénk azonban, ha a sikereket egyedül a megyei népművelési titkár tehetségének, munkájának tudnánk be. A siker titka a körülményekben rejlett, s ezek a körülmények mélyen társadalmiak voltak. Az ellenforradalmi rendszer belső bajai a korábbi évek viszonylagos nyugalma után egyre jobban megmutatkoztak. Közeledett, majd kirobbant a gazdasági válság, a kormányzati életben megkezdődött a jobboldal előretörése. A klebelsbergi nemzetnevelés hívei közül azok — a minisztérium osztálytanácsostól a falusi tanítóig — akik a hazai népművelés különböző irányító és végrehajtó posztján álltak, sajátságosan reagáltak az eseményekre. Jóllehet a szociális igazságtalanságokat maguk is érzékelték,

86 mégis, az ellentétek megnyilvánulása számukra csak a társadalom „gyógyítható betegségét" jelentette. Ennek okát a hazai (és megyei) hallatlan kulturális elmara481