Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Pásztor Mihály: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Közigazgatási Bizottságának pedagógus fegyelmi ügyei a Tanácsköztársaság után

jegyzőkönyv utolsó lapja. A plébános felolvasta a 8. lapon található, március 22-én kelt bejegyzést, ami a helybeli tanítók szakszervezetének a kérelmét tartalmazta. „Mondja ki a Munkástanács a helybeli összes elemi iskolák egyesítését, felekezetmentesítését és azt, hogy a jelenlegi igazgatóit, iskolaszékeit, gondnokságát, presbitériumát el nem ismeri, megszünteti és így az elemi iskolák, valamint a helybeli polgári iskolák felett gyakorlandó intézkedési joggal tanügyi biztosi minőségben Bodó József polg. iskolai tanítót bízza meg ..." A munkástanács még azon a napon határozattá tette a tanítók szakszervezetének javaslatát, ami jelezte azt is, hogy Ivanits kollegáinak sem lehetett valami nagyon „zsíros" a kenyere. Ezt alátámasztotta az a jegyzőkönyv is, amit Ivanitsnak 1919. augusztus hó 9-én, a város főjegyzője előtt tartott kihallgatásán vettek fel: „Elővezettetett Ivanits Lajos szentendrei lakos, tanító s 1919. évi március 21-ik napjától tanúsított magatartása, politikai és egyházi magaviseletére vonatkozólag megkérdeztetvén, s következőket adta elő: ... Mi szentendrei tanítók ekkor összejöttünk s együttesen elhatároztuk, hogy a kommunista irányzat érdekében folytatjuk működésünket... Az igaz, hogy propaganda díj címén havonként 250 Koronát kaptam ... Kiss Mátyás volt direktóriumi elnök egy ízben az erről szóló nyugtát össze is tépte." Korábban idézett leveléből tudjuk, hogy a tanítók szakszervezetének Szentendrén 37 tagja volt. Ivanits felsorolta több lap, folyóirat címét, amelyeknek munkatársai közé tartozott, s így „plusz" jövedelem-forrásnak számíthattak. Pontosabban: számíthattak volna, ha a honorárium nem „filléreket" jelentett volna a valóságban, ahogyan ezt erről az ügyről megírta Nagy Lajos: „Hogyan fizette a tőkés társadalom az íróit?" c. cikkében, amit a „Vörös Lobogó" közölt 1919. április 17-i számában.

10 „A kisebb lapok még kevesebbet fizettek. Kínosan emlékeznek még az írók ... a Független Magyarország 10 és 5 koronás honoráriumaira." „Nincsen már kapitalista kiadó, nem lesz többé soha. Átkozott legyen a fajtája is!" Nagy Lajosnak nyilvánvalóan „autentikus" okai voltak rá, hogy állításait — az itt idézett keserű kifakadással zárta le. Azt nehéz lenne eldönteni, hogy Ivanits tanító éhezett vagy sem, mert a plébános szerint nem éhezhetett. Annyit mindenképpen megállapíthattunk, hogy a városban élő, r. kath. tanító Ivanitsnak érdemében semmivel sem volt biztosabb a megélhetési lehetősége, mint egy tanyai iskolánál dolgozó, és ott élő társának. Állásaik alapján — általában — nem tartoztak az irigyelt helyzetűek táborába. A Tanácsköztársaságtól körülményeik, sorsuk javulását várták. A proletárdiktatúra harcosai lettek, amiért közülük sokan az életükkel fizettek, vagy börtönökbe, internáló-táborokba kerültek, illetve fegyelmi eljárásokat indítottak ellenük. Ivanits Lajos pl.: állásvesztése mellett börtönbüntetésben is „részesült". Az itt tárgyalásra kerülő fegyelmi ügyek „tarka tömege" — éppen sokszínűségük következtében — a legkülönbözőbb „megnyilatkozásokat" és „megnyilvánulásokat" tartalmazzák, egészen az aktív ellenforradalmi „munkálkodásig". A pedagógusokra vonatkozóan Huszár Károly miniszter „idejekorán" rendelkezett, s ezt az intézkedését több, hasonló szellemű és értelmű rendelet követte. Az viszont már az első miniszteri „fellépés" alapján nyilvánvalóvá vált, hogy minden téren az 1918. okt. 31. előtti állapotokat állítja vissza, ami — többek között — egyet jelentett az ezen időpont utáni kinevezések érvénytelenségével, s a Tanácsköztársaság által leváltott igazgatók ismét „vezethették testületeiket, akik aztán minden fantáziát felülmúló „okot" alkalmasnak „ítéltek" a fegyelmi eljárásokat megindító javaslataik „indok-szerepére". 425