Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Horváth M. Ferenc: Központosító törekvések a váci püspöki uradalom igazgatásában 1848–1860

test és küldte fel a kamarához. 55 Jegyzékben tájékoztatta — a prekfektus útján — a kamarát a várható kiadásokról és bevételekről. 56 Intézte az uradalom pénzügyeit, bevételezte a kölcsönbe adott tőke kamatait. 57 Építkezési kiadásokra 60 ft-nyi összegig utalványozhatott. 58 A haszonvételek bérleti díjait megállapította és azok beszedéséről a számvevővel együtt gondoskodott. 59 Pénzügyigazgatósági megbízás után — „mivel a széküresedés idején az uradalmi pénztár is cs. kir. állami pénztár­nak számít" — Vácott és környékén az uradalom pénztára szedte be a fogyasztási adót, melyről naplót vezettek és havonta az illetékes adópénztárnak adtak át. 60 A főpénztáros mellett az alpénztárnok (Magaziner) dolgozott ellenőrként, akinek „ellenőrsége . .. abból áll, hogy a Pénztári Hivatalba van egy nagy vasláda, melybe a fölösleges pénzek . .. bevétetni szoktak. Ezen nagy vas ládának van két kultsa, mellyek közül az egyik a fő- a másik pedig az alpénztárnok az által, hogy ezen egyik kultsnak gondját viseli, a főpénztárnoknak Ellenőrje, igazán véve azon­ban a dolgot, itt az alpénztárnok, ki számadás alatt nem áll, tsak segédje és írnokja a számadó főpénztárnoknak; s az hogy ő alpénztárnok és Ellenőr, tsak titulus ... Az Alpénztárnok Ellenőrnek minden teendője abból áll, hogy a vátzi ölfa és mész eladást kezeli, oly formán, hogy ezen anyagok a kasznár számadása alatt" van­nak. 61 A főpénztárban még egy hajdú teljesített szolgálatot. 62 Tisztek A tiszttartó (Provisor) a gazdálkodási-igazgatási feladatok közvetlen irányítását végezte. Gazdálkodási ügyekben ő tartotta a kapcsolatot a központi kormányzati és a területi szervek (ispánságok) között. Feladatköre sok mindenben egybevágott az ispánokéval, de annál lényegesen szerteágazóbb volt. 1839-ben például, mikor az akkori prefektust nyugdíjazták „a gazdaságbéli álapotnak szinte az egész ura­dalomban való igazgatása az uradalmi Tisztartóságra bízatván, (melynek során) a Tisztartóság pedig az uradalomban történt gazdálkodási intézeteiről minden héten Eő Excellentiájának tudósítással lenni köteleztettek". 63 A tiszttartó, mint a gaz­dálkodással közvetlen kapcsolatban levő tiszt, részt vett az uradalom alkalmazottai felfogadásának és elbocsátásának megítélésében. 64 Vidéki látogatásai során fa­vételt bonyolított le, megolvasta a betakarított termést, az úrbéren kívüli szolgálta­tásokról egyezkedett, jelentést tett a tisztiszéknek a termésnek az uradalmi mag­tárakba történt beszállításáról, intézkedett a haszonbérlet megszűnése után a bér­lemény átadásáról, elkészítette és bemutatta a tiszti ülésnek a haszonbérlők jegy­zékét, valamint felügyelt az uradalmi építkezésekre és javításokra. 65 Egyéb feladatai sorába tartozott a favágásból származó jövedelem kimutatása. Az erdőmesterrel együtt az „erdők inspectora" néven is említik. 66 Ideiglenes megbízásként pedig — mikor a mérnököt felfüggesztették hivatalából — ellátta a mérnöki teendőket, vagy ideiglenesen megbízták az alpénztárnok helyettesítésével. 67 A tiszttartó mellett egy írnok végezte az ügyviteli teendőket. 68 A kasznár (Frumentarius) — hasonlóan más nagybirtokok tisztjéhez — az uradalom szemes terményeinek átvételével és tárolásával foglalkozott. 69 E munkája mellett a váci uradalomban őt bízták meg az építési anyagok kezelésével (mész, deszka, szög, nád, drót, égetett tégla, tetőfedő cserép stb.). 70 Az ő számadása alá tartozott az „avit eszközök kamarája", melyben a használhatatlan munkaeszközö­353

Next

/
Thumbnails
Contents