Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Rádyné Rácz Katalin: Pest-Pilis-Solt vármegye közigazgatásának szervezeti és területbeosztási változásai 1848–1867 között

járások helyeztetnek". Ez az intézkedés egyben azt is jelenti, hogy a helyi, területi megyefőnökök a kerületi főbiztos, illetve kerületi főispán rendelkezéseit azonnal és közvetlenül a főszolgabírákhoz küldhették, a jelentéseket pedig rövidebb idő alatt terjeszthették fel. A megyefőnökök feladata lett „főnökségi területek szerint" az adó behajtása, az adójegyzékek összeállítása és a pénztár kezelése is. Az újonnan kinevezetteknek az illető megyefőnök előtt kellett hivatali esküt tenni. A megyefőnökök hivatalos pecsétjének körirata: „Császári kir. Pest megyei főnök" Pesten, illetve Kalocsán, illetve Kecskeméten. Tehát a megyefőnökök mindegyike rendelkezett önálló kiadmányozási joggal. A szükséges számú orvos, seborvos, bába, csendbiztos, hajdúk kinevezésére javaslatot kellett adni. Az 1850. év márciusában kinevezett megyefőnökök illetékességébe tartozó kerületek elnevezését, népességét és nemzetiségi megoszlását, továbbá a főszolga­bírók és segédszolgabírák neveit és fizetését a III. sz. táblázat tartalmazza. 47 A kerületek száma, a népességi és nemzetiségi adatok a II. sz. táblázatban közöl­tekkel megegyeznek. A megyefőnökök kinevezésük után a főnökséghez tartozó egyéb közigazga­tási hivatalnokok és irodai személyzet összetételére javaslatot tehettek. A megye­főnök mellett titoknok (-titkár), lajstromozó, kiadó, adószedő, számvevő stb. működött az ügykezelésben. (Nagyobb helyeken kiegészült fogalmazókkal, napi­díjasokkal, hivatalszolgákkal.) A megyefőnök kezelésébe utalt pénzügyeket adó­szedők, számvevők, pénztári tisztek látták el. A kinevezésre javasolt egyének többnyire már hosszabb ideje szolgálatot teljesítők voltak, azaz bizonyos gyakor­lattal rendelkeztek. A javaslatban előbbi munkahelyüket és foglalkozásukat is fel kellett tüntetni. 48 1850. márciusában nevezték ki — a javaslatok figyelembevételével — a „Ma­gyarország ideiglenes közigazgatási rendezeté"-nek életbeléptetésére kiadott uta­sítás 45. és 50. §-ai értelmében a megyefőnökségek hivatali személyzetét. A pesti megyefőnökséghez (báró Majthényi László megyefőnökhöz) Pestre kinevezett tisztviselők: A titkári tisztséget Moravcsik György látta el. — kiadó: Höcke Lajos évi fizetése: 600 Pft. — adószedő: Wohlfarth József évi fizetése: 1000 Pft. — pénztári tiszt: Dankó Endre évi fizetése: 500 Pft. — számvevő: Könyvei Lépőid évi fizetése: 900 Pft. — számtiszt: Intődy György évi fizetése: 500 Pft. — ellenőr: Szabóky Károly évi fizetése: 700 Pft. — lajstromozó: Szepessy Imre évi fizetése: 800 Pft. A kecskeméti megyefőnökséghez (Keresztessy József megyefőnökhöz) Kecske­métre kinevezett tisztviselők: A titkári tisztséget Csillag Benjámin látta el. — lajstromozó: Rácz Károly évi fizetése: 600 Pft. — kiadó: B. Luzsénszky Mihály évi fizetése: 600 Pft. — adószedő: Szeles János évi fizetése: 1000 Pft. — pénztári tiszt: Kajtár Kálmán évi fizetése: 400 Pft. — számvevő: Lukács Károly évi fizetése: 800 Pft. — számtiszt: Szartóry Lépőid évi fizetése: 500 Pft. 306

Next

/
Thumbnails
Contents