Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)
Hajdu Lajos: A levéltárak és a közigazgatás
megadható". Ezt az előírást némelyik kerületi főispán „továbbfejlesztette", gr. Széchényi Ferenc például előírta, hogy a szolgabírák munkanaplóikhoz készítsenek tárgy-, személyi- és helynév-mutatókat, hogy az igazgatási előzményeket gyorsabban át lehessen tekinteni. Hasonló „irattárat" kellett létrehozniuk a falusi jegyzőknek is, ahol ugyan a bíró-ládában többnyire őriztek bizonyos iratokat (pl. urbáriumokat vagy a földesúrral kötött szerződéseket), ezeknek azonban elsősorban jogbiztosító szerepük volt a felvilágosult abszolutizmus reform-tevékenységének megkezdéséig. Az igazgatási rendszer gyökeres átalakításának időszakában ez a helyzet megváltozott, Bachó János, a temesvári kerület főispánja és királyi biztosa például előírta, hogy „addig is, amíg a jegyzők feladatait meghatározó kegyes királyi elhatározás meg nem érkezik", a jegyzőknek „egy nyilvántartást kell vezetniök, amelybe nemcsak a hivatalos kihirdetésre megküldött megyei iratokat kell részletesen beírniok, hanem azokat is, amelyeket a járási szolgabíró urak saját nevükben akarnak közhírré tenni". De „egy másik, igazságszolgáltatási nyilvántartást is kell vezetniök, ebbe a falú széke előtt pereskedőket és perük adatait kell beírni". Nem elég azonban a „paranstsolatok" feljegyzése, „a kihirdetésre kerülő rendelkezéseket be kell mutatni a heíybenlakó földesuraknak, egyéb esetben pedig tisztjeiknek is átolvasás végett". Természetesen nem mindenütt hajtották végre e rendelkezéseket, sok településen azonban igen és a „Kurrens-könyv" vagy az „ítéletek könyve" ma csupán a történészek becses forrásanyaga, kiváló eszköz a múltbeli élet megismeréséhez — 200 évvel ezelőtt viszont azt tette lehetővé, hogy átgondoltabb legyen a falusi igazgatási tevékenység, kevesebb legyen a rutin-munka. 10. Az általános igazgatáson kívül eső területeken is érzékelhetők azonban az irattári (levéltári) rend megteremtésére való törekvés eredményei. A tanügyi igazgatásban például előírás volt, hogy valamennyi gimnáziumban vezetni kell néhány nyilvántartást: a tiltott — megengedett vagy éppenséggel előírt könyvek jegyzékét; az iskola életének legjelentősebb eseményeit megörökítő krónikát (lényegében a gimnázium történetét); azt is elrendelte azonban a helytartótanács, hogy a középiskola címére leküldött általános illetve egyedi (csak nekik szóló) tanügyi rendelkezéseket együtt kell őrizni és a gimnázium igazgatójának valamint tanárainak állandóan tanulmányozniuk kell. Szintén előírás volt, hogy nemcsak az egyes osztályok tanulmányi eredményeit, a tanulók által félévenként kapott vizsgajegyek kimutatását (a „listát") kell megőrizni, hanem — ugyancsak külön protokollumban — a tantestületi ülések jegyzőkönyveit is. E nyilvántartások megkönnyítették a gimnázium — előírások szerinti — oktató, nevelőmunkájának elvégzését, de segítséget nyújtottak az elöljáróknak is az ellenőrzések végrehajtásakor. Az előírások azonban nagyon nehezen váltak valósággá: amikor történetesen br. Prónay Gábor, a pozsonyi tankerület kiváló felkészültségű főigazgatója 1787ben ellenőrizte a pozsonyi főgimnáziumot — az igazgató, Tinkóczy József még a saját, 1782 augusztusban kelt kinevezési dekrétumát sem volt képes (hosszas „kutatómunka" ellenére sem) fellelni. Azt is rezignáltán volt kénytelen br. Prónay jelenteni, hogy a mintaiskolának (követendő példának) szánt pozsonyi főgimnáziumban a tanügyi rendelkezések csak 1783. április 19.-ig találhatók meg (a későbbiek „elkallódtak") de az értekezletek jegyzőkönyvét is csak 1784. augusztus 17.-ig vezették, tehát egyik esetben három, a másikban 4 esztendeig fütyültek a rendelkezések megtartására. Mindezek alapján (is) joggal állapíthatta meg Prónay Gábor, hogy e főgimnáziumban nincsen rend, a kormányzat rendelkezéseit nem 2 8
