Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Hajdu Lajos: A levéltárak és a közigazgatás

/ hajtják végre, de a saját munkájuk során szerzett tapasztalatokat sem hasznosítják szervezetten. A tanügyi igazgatásban azonban fontos szerepe volt a népiskolai jelentések valamint a népoktatásra vonatkozó egyéb akták, dokumentumok őrzésének is. Egyrészt azért, mert a megyék vagy a helyi iskolaigazgatók által felterjesztett információkat a tankerület népiskolai felügyelője (inspektora) össze tudna hasonlítani a régebbi hasonló jelentésekkel valamint saját tapasztalataival és adataival. Ezek birtokában például Pál Gáspár apát (a pozsonyi tankerület népiskolai felügyelője) könnyen meg tudta állapítani, hogy a Trencsén-megyeiek jelentésükben működő iskolamesterként tüntetnek fel olyan pedagógusokat, akik már meghaltak vagy más vidékre költöztek a faluból — és mindezt azért, mert régi, idejét múlt tabellát másoltattak le az Írnokkal, mindössze az évszámot javították át. Ilyen és hasonló esetben azonnal intézkedni lehetett és gyorsan fény derült — pusztán az iratok gondok megőrzése következtében — a formális, mechanikus ügyintézésre, amely nemcsak ellentétes volt a kiadott rendelkezésekkel, de nehezítette a kormányzat céljainak elérését is. Hasonlóan nagy jelentősége volt azonban annak is, hogy az inspektorok saját irattárukban őrizték a tankerületük falvaiban — mezővárosaiban megkötött iskolaszerződések egy-egy példányát: ellenőrző körútját tervezgetve a népiskolai felügyelő felkészülhetett feladata végrehajtására és vizitációja során könnyen ellenőrizni tudta, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségek valamint a valóságos teljesítések összhangban vannak-e, illetve milyen eltérések mutatkoznak a kettő között. (Akkoriban az eltérések mindig negatívak voltak, a kutató számos panaszt olvashatott, amelyben az iskolamesterek azért keseregtek, mert nem kapták meg — vagy nem a szerződésnek megfelelő összegben kapták meg — járandóságukat, olyan aktát azonban egyet se vehetett kézbe, amely a pedagógus „túlfizetését" tanúsította volna). 11. A valóságos helyzetre alapozott, konkrét és az irattárakban „tárolt" tapasztalatokat rendszeresen hasznosító igazgatási tevékenység — annak ellenére, hogy a jozefinista évtized politikai légköre a sok voluntarista reform-kezdeményezés és végrehajtás miatt nem kedvezett az igazgatás területén végzett alkotómunkának — számos eredményt hozott. Ezek közül itt és most csupán egyet emelek ki: a század derekán még számottevő különbség volt az egyes települések közterheiben, aszerint hogy lakóik évente hány napot kényszerültek eltölteni közmunkán. Akadtak falvak (főleg a Duna mentén, amelyeken többnyire országos főútvonal, illetve gyakran használt „katonajárási" út is áthaladt), amelyek lakói évente több héten keresztül dolgoztak a gátak, hajóvontató-ösvények, utak stb.. megjavításán — ugyanakkor más, „Isten háta mögötti", a forgalomból kieső településeken viszont semekkora vagy csak minimális volt a felnőtt lakosság nem helyi célokat szolgáló közmunka-terhe. Az új elvekre épített, „gondolkodó" igazgatás hamar felismerte e gyakorlat igazságtalanságát és az irattári anyag felhasználásával több megyében is orvosságot talált a bajra. Ezt miben találta meg? Abban, hogy meg tudta állapítani: egy-egy átlagos esztendőben a lakosság körülbelül hányezer vagy tízezer munkanapot áldoz gyalogszerrel és igával a megyei vagy országos érdekű közmunkák elvégzésére és ennek értéke pénzben mennyi. Ezt az összeget — a házi (megyei) adó részeként — kivetették az adófizetőkre, be is hajtották mindegyiküktől — azoknak viszont, akik a közmunkákat elvégezték, kifizették a helyben szokásos napszámot, így — bár a munkákat továbbra is a Duna illetve az ország útja mellett fekvő települések lakóinak kellett elvégezniök — arányosabbá és igazságosabbá vált a közterhek viselése. 29