Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Hajdu Lajos: A levéltárak és a közigazgatás

bírák, akiknek járásához némelyik megyében 50-60 vagy ennél is több falú tartozott) nem adhatták meg minden településnél az egzakt választ — ezek elkészítésére és rendszeres korrekciójára valóságos járási statisztikai hivatalokat kellett volna létrehozni. A követelmények megfogalmazása viszont önmagában is tanúsítja, hogy a felvilágosult abszolutizmus kormányzata Magyarországon is csakugyan új elvek alapján működő közigazgatási szervezet megteremtésére törekedett. Addig csak a konkrét feladatok végrehajtása volt az igazgatás feladata — a jozefinista célkitűzések során viszont a követelmény-rendszer megváltozott, előtérbe került, hogy a tisztviselők a körülmények és a célok ismeretében, sokoldalú irányító-munkájukkal segítsék a gazdasági, kulturális és társadalmi fejlődés meggyorsítását az élet valamennyi területén. Kár, hogy e rendszer legfőbb mozgatója volt az első, aki nem tartotta magát az általa felállított követelményekhez, elsősorban a körülmények kötelező figyelembevételéhez. A levéltárakra épülő korszerű igazgatási tevékenység megteremtésének heroikus időszakában a másik alapvető hiba az volt, hogy a kormányzat a célok és elvek meghatározása során az ideák rózsás világát festette meg, de képtelen volt biztosítani a feladatok végrehajtásához nélkülözhetetlen személyi és anyagi feltételeket. 9. Nemcsak a megyéknél törekedett azonban a kormányzat az ismeretek bővítését és felfrissítését biztosító irattárak kialakítására, hanem — sokkal egyszerűbb keretek között — ugyanezt megkövetelte a szolgabíráktól, sőt a községektől (közösségektől — communitas-októl) is. II. József például előírta, hogy a szolgabírák gyűjtsék össze és rendszeresen tanulmányozzák a nekik megküldött normálakat, elvi rendeleteket (amelyek hosszabb időszakra megszabták, hogy az igazgatás különféle területein a tisztviselőknek milyen feladatokat és hogyan kell végrehajtani). Azt is előírta viszont a helytartótanács, hogy a funkciójából távozó szolgabíró utódjának (vagy, ha annak személye még nem volt ismert — a megye képviselőjének) jegyzőkönyvileg adja át a munkában nélkülözhetetlen iratanyagot, de azokat a súly-, űr- illetve hosszmértékeket is, amelyek a mértékegységekre vonatkozó előírások megtartásának ellenőrzéséhez a szolgabírák nélkülözhetetlen munkaeszközei voltak. Az egyszerű irattár megteremtésére irányuló követelmény természetesen nem valósult meg egycsapásra, a nemesek jórésze még a jozefinizmus időszakában is saját tulajdonának tekintette a címére megküldött iratokat — és ez nemcsak kisnemesekkel, hanem széleslátókörű államférfiakkal is előfordult. Gr. Haller József például (aki 1782 márciusában vette át a nagyváradi és ungvári tankerület főigazgatói tisztségét gr. Károlyi Antaltól) átvette ugyan elődjétől az aktákat, de pár hónap elteltével vette csak észre, hogy az új oktatási rendszer első éveiből, 1776-ból és 1777-ből egyetlen irata sincs, még az 1777-ben kiadott Ratio Educationis sem áll rendelkezésére, ezért kénytelen volt kérni a helytartótanács Tanulmányi Bizottságát, hogy a munkájához nélkülözhetetlen iratokat másolatban küldje meg neki. Ilyen esetek még gyakoribbak voltak a megyei tisztségek átadásánál, főleg akkor, ha a távozó és belépő tisztviselő „nem találkozott", tehát az átadás-átvétel nem közvetlenül történt meg. Az iratok megőrzése mellett azonban egyfajta adatbankot is „működtetnie" kellett a szolgabíráknak, II. József ugyanis a kerületi főispánok részére kiadott 1785-ös Instrukciójában előírta, hogy a szolgabírák „tartoznak mindenről, amit megkapnak vagy amit jelentenek nekik, naplószerű nyilvántartást — úgynevezett diáriumot — vezetni" és ebbe a diáriumba be kell a körleveleket is vezetni, „így ha a kurrentált üggyel kapcsolatban később kérdés merül fel, a válasz azonnal 27