Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)
Simon V. Péter: Pest megye népképviseleti átalakulása 1848-ban
A mezóvárosok jegyzőkönyvei számos részletet megőriztek a polgári átalakulást kisérő reménykedésekből és vágyakozásokból. Püspökvác tanácsa rezignáltán fogadta Nagykanizsa hatszáz példányban kinyomtatott és ide is megküldött 12 pontos népgyűlési határozatát, amely egyebek között „a papi javaknak nemzeti javakká fordítását" követelte. A körözvény azzal a megjegyzéssel került az irattárba, hogy az abban megfogalmazott célokért „ezen város közönsége is epedett". 52 A püspökségnek alárendelt város sajnálkozása az évszázados függés felett azonnal társult az új helyzet kínálta kibontakozási lehetőség — a városegyesítés — megragadásának kísérletével. A legtöbb mezőváros és község viszont már csak eltérő körülményei folytán is Nagykőrös és Kecskemét példájára próbált helyzetén javítani, a lehetséges mértékig lazítani az őket a megyéhez fűző kapcsokat, megszerezni a községi autonómiának legalább azt a szerény biztosítékát, amire az áprilisi törvények és az azok végrehajtásából adódó viszonyok lehetőséget engedtek. Eltérően az ország más területén tapasztalható törekvésektől, ahol 1848-ban is a szabad királyi város jogállásának megszerzése maradt a mezővárosok fő célkitűzése, Pest megyében azt tapasztaljuk, hogy az itteni népesebb települések elsősorban a rendezett tanácsú község jogkörének megszerzésére és gyakorlására tartanak igényt. Kész segédkezet kapnak ehhez magától a vármegyétől, amely megsokasodott közigazgatási és igazságszolgáltatási teendői folytán szintén érdekelt hatáskörének részleges átengedésében. Az átalakuló megyei hatóság terheit alaposan megnövelték a látványosan megszaporodó rendfenntartási ügyek, a jobbágyfelszabadítás konkrét formájával elégedetlen paraszti tömegek megmozdulásainak és ellenszegülésének leszerelésére irányuló erőfeszítések. A rendelkezésünkre álló kimutatások szerint 53 a megye 187 községéből huszonháromban történt kísérlet a földesúri előjogok legfontosabbikának számító királyi kisebb haszonvétel, a borkimérés paraszti használatbavételére, tizenkét helyen gyakorolta a nép a földesúr mészárszéktartási, halászati, vásártartási vagy malomállítási jogát. Sok helyütt tiltakoztak a majorsági gazdálkodás kiépülése során végbement földrablások ellen: tizenhárom helységben igényelték az úrbéri reguláció felülvizsgálatát, tizenöt helyen indult mozgalom a legelőelkülönözések megsemmisítéséért, három falu pedig elvett rétjeit követelte vissza. Az úrbéres telki állományt kiegészítő bérlemények, a szőlő, az irtvány- és maradványföldek valójában feudális módon kiuzsorázott bérlői tizennyolc helyen tagadták meg a szőlődézsma, kilenc helyen a haszonbér és hat helyen az irtvány- és maradványföldek után járó terményrész beszolgáltatását. A majorsági földeken megtelepedett kuriális szellérek tizenegy helyen mondták fel az uradalomnak az addig szokásban volt szolgáltatásokat. A megyei hatóságnak változatlan létszámú tisztviselői gárdával és csekély létszámú fegyveres erő birtokában kellett úrrá lennie a paraszti megmozdulásokon, amelyek néhány esetben erőszakos jelleget öltöttek, vagy erőszakos kitöréssel fenyegettek. A megye urai a legtöbb esetben békés eszközökkel igyekeztek elsimítani az ellentéteket, s ezt jó okkal tették, hiszen kenyértörés esetén az udvari kapitánynak alárendelt pár tucat hajdún kívül csak a megyében állomásozó kis létszámú katonaság — a 3. sz. Friedrich August vasas ezred ezredesi és őrnagyi osztálya állomásozott a mozgalmas tavaszi hónapokban Kecskeméten, Nagykőrösön, Cegléden és Szentmártonkátán 54 — segítségére számíthattak. Elvileg szóba jöhetett ugyan a szerveződőben lévő nemzetőrség felhasználása is, ez azonban itt is az ismert nehézségekbe ütközött. 55 Jó néhány község, főként a szlovákok lakta területeken ellene szegült a nemzetőri képességgel bíró lakosok 276
