Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Hajdu Lajos: A levéltárak és a közigazgatás

szolgálata fűti, hanem a privátérdek érvényrejuttatása vezeti munkájában és a megjegyzéseket hosszan sorolni lehetne tovább. Az igazgatási terület körülményeinek megismerhetőségét e rövid uralkodói megjegyzések is tanúsítják: a források igazolják, hogy ez a diagnózis általában helytálló — a jozefinista rendszernek azonban az volt a fő baja, hogy a jó kórismére nem mindig jó terápiát választva kereste a gyors gyógyulást. Hasonló követelményeket állítottak a főispánok is a megyei tisztviselők elé: ismerjék meg alaposan a gondjaikra bízott igazgatási egység (megye, járás, körzet) helyzetét, gondjait és embereit, mert anélkül nem tudnak a követelményeknek megfelelő, konkrét és hatékony munkát végezni. Az ismeretszervezéshez pedig a megye irattárában találhatnak meg számos adatot: a jozefinista „népszámlálás" tabelláiból megtudhatja minden település demográfiai helyzetét (mennyi a falú lélekszáma, milyen a nemek illetve életkor szerinti megoszlás, hányan melyik vallásfelekezethez tartoznak stb..) — de ugyanilyen hasznos a megyei tisztviselő számára az is, ha az adóalap-összeírásokból és a szétosztás i tabellákból megismeri a lakosság vagyoni állapotát, az urbárium alapján a földesuradalommal szembeni kötelezettségeiket stb.. Ezen felül — a „terepismeret" megszerzése érdekében — a főispánok egy része más követelményeket is megfogalmazott, Széchényi Ferenc például — a pécsi kerület főispánja illetve királyi biztosa — éppúgy, mint kerületi titkára (Hajnóczy József) mintegy 700 kérdés megválaszolását tartotta szükségesnek minden településnél ahhoz, hogy a tisztviselő elmondhassa magáról: valóban jól ismeri a gondjaira bízott igazgatási egységet, annak problémáit és eredményeit, de a lehetőségeket is. A szolgabíráknak és az esküdteknek (a pécsi kerületben egy járáson belül külön körzete volt a főszolgabírónak, a helyettesének valamint a 2 esküdtnek) például minden faluról tudniok kellett volna, hogy mekkora a mezőgazdasági termelésben hasznosított területe (mennyi a szántó, a rét, a legelő és az erdő), milyen a föld minősége, az erdő ipari fát is ad-e vagy csak tüzelőt; ismerniök kellett volna a földesuradalom valamint a lakosság kapcsolatának minden részletét (elsősorban azonban azt, hogy egyiknek milyen panaszai vannak a másikkal szemben). Azt sem lehet vitatni, hogy jó, ha a tisztviselő tudja: melyik településen, hány iparos vagy míves ember él? ezek elég képzettek-e? képesek-e ipari tevékenységükből megélni? honnan szerzik be a nyersanyagot, hol és miképpen értékesítik termékeiket? stb.. Mindezeken felül azonban ismerniök kellett a kereskedelem helyzetét és gondjait, a lakosság katonai illetve közmunka-terheinek nagyságát (és a terhek elosztásának módját), a parasztság életkörülményeit, valamint a falusi igazgatás minden gondját-baját — alaposan, szinte minden részletre kiterjedően. De nemcsak az általános igazgatás tisztviselőitől követelték meg a kerületi főispánok a gondjaikra bízott terület lakosságának és jellemző adatainak alapos ismeretét, hanem a kiépülőfélben lévő és létszámban egyre gyarapodó szakigazgatási ágazatok hivatalnokaitól is. Ennek tanúsítására idézem a Széchényi-Hajnóczy-féle „Kérdőpontok"-ból a megyék tisztiorvosai részére kiadott kérdéseket: mi jellemzi a megye klímáját? milyen az egészségügy helyzete és ellátottsága ? hol élnek a megyében a legegészségesebb (legerősebb) és legbetegebb (leggyengébb) emberek ? nagy-e a lakosságban az öregek aránya? milyen betegségben halnak el a legtöbben; vannak-e a megyében kórházak? ha igen — ki és miképpen tartja ezeket fenn? gyakoriak-e az állatjárványok? Stb.. Az ország 200 év előtti fejlettségét figyelembevéve e követelmények természetesen nem nevezhetők reálisnak, e kérdésekre a tisztviselők (elsősorban a szolga20