Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)
Horváth Lajos: Községi közigazgatás Pest megyében a XVII–XVIII. században
települések bírói szervezeteinek a kiépítése mindig a legelső feladatok közé tartozott, ennek következtében a pecsétnyomókat is megvésettették. Alberti 1712, Alsónémedi 1720, Aszód 1716, Baráti 1727, Bénye 1720, Bogdány 1725, Bottyán 1718, Budakeszi 1724, Budaörs 1730, Bugyi 1731, Szigetcsép 1731, Dány 1718, Domony 1726, Fót 1728, Gyömrő 1714, Haraszti 1729, Iklad 1768, Budajenő 1716, Kartal 1792, Kerepes 1727, Kisnémedi 1716, Őrszentmiklós 1728, Kisujfalu 1721, Kóka 1718, Makád 1711, Pereg 1711, Pécel 1715, Piliscsaba 1731, Sári 1716, Szilágy 1719, Tápióság 1723, Üllő 1735, Veresegyház 1715, Verség 1719, Zsámbok 1718 évszámos pecsétjei és még sok évszám nélküli pecsét keletkezett ebben a korban. A nagy történeti-társadalmi erők és folyamatok mellett azonban meg kell említeni bizonyos emberi gyengeséget, hanyagságot, feledékenységet stb., amelyek némileg belejátszottak a pecséttörténetbe is. Duka 1789-es pecsétjéről írták: „Krendl János bíráskodása korában mintegy 20 évvel ez előtt a pecsétnyomó elveszett, s egy másikat csináltattak, azonban öt év múltán a jegyző szemétdombján megtaláltatván az újon készült félretetetett, s az idő óta ismét a régi van használatban." Veresegyházon a következő történt: „A múlt század utoljáról (XVIII. század) bírt a község egy ügyetlen metszetű és kör iratú pecsétet, de ez részint régisége, részint a gondatlan kezelés által — mivel nehéz rúd alakú — vörös rézből lévén a kezelők által gyakran czukor törőnek is használtatott, annyira megkopott, hogy kör irata és jelentősége alig hogy kivehető volt." Előfordult az is, hogy a hivatalnok felelősségtudata, ügyszeretete, jó értelemben vett presztízse indítékává lett a pecsétkészíttetésnek. Monor 1652-es évszámú pecsétjén érezhető büszkeséggel szerepel: (BVJAKI MATE CZINATATTA", Szigetszentmiklós pecsétjén Pesti János neve olvasható, Vörösvár pecsétjén pedig Gregorius Strohlberger monogramja látható, nyilván mindhárman bírók és pecsétjeiket megválasztásuk alkalmából készíttették, esetleg saját költségükön. A községbírói szervezetek pecséthasználata számos megfigyelésre ad lehetőséget. Például, ha a saját pecsét elveszett, nincs, vagy nincs kéznél, használatba vehető idegen közpecsét is, úgy látszik, hitelesítő ereje annak is elfogadható. Ezt tették a szentendrei menekült lakosok Pócsmegyeren a megyéhez írt supplikációjukon, amikor „kölcsön kérték" Pócsmegyer községi pecsétjét. A saját közpecsét hiánya esetében előfordult, hogy a bíró magánpecsétjét használta, például Jaksa Kazimirovity szentendrei bíró 1699. márc. 16-án kelt panaszlevelén. A községbíró nevével, vagy monogramjával ellátott közpecsét tulajdonképpen átmeneti (hibrid) pecsét a magán- és közpecsét között. Különös, hogy a korábbi bíró a saját nevével ellátott pecsétjét leköszönése után meghagyhatta községe hivatali használatára. Csak így magyarázhatjuk Nagy Simon szigetszentmiklósi bíró Wörösmarti Mátyásnak, „eő Fölsege Buda körül való jószágának gondviselőjének" a XVI—XVII. század fordulóján írt levelén lévő pecsétet, melynek felirata: IO ANNES PESTI. Pecsétképe a zászlót vivő húsvéti bárány, ami több évszázadon keresztül Szigetszentmiklós címerképe. Korszakunkban a községbírói pecsétek időben egymás utáni egyszerű sorozatokat alkotnak, hierarchikusan és funkcionálisan még nem különülnek el, legfeljebb a XVIII. század végén már egyes falvak használnak kis és nagy pecsétet egyidőben. A további funkcionális elkülönülés — jegyzői, hegybírói, malombírói, iskolaszéki stb. — a XIX. században is ritka jelenség marad a községeknél, a városokban annál gyakoribb. 293 187
