Káldy–Nagy Gyula: A budai szandzsák 1546–1590. évi összeírásai. Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok - Pest Megye Múltjából 6. (Budapest, 1985)
Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok
606. TÓTFALU falu, a visegrádi náhijéhez tartozik Népességi adatok Családfők száma Nőtlen fiaik száma Családfők nőtlen testvérei száma Egyéb nőtlenek száma összeírtak száma Dzsizjefizetők száma 1546-ban 7 — — — 7 5 1559-ben 27 10 — 1 38 10 1562-ben 28 7 — _ 35 28 1580-ban 40 18 — — 58 nincs adat 1590-ben 63 35 3 2 103 30(!) Az 1559. évi defter szerint az 1546-ban összeírtak közül meghalt 3 családfő; ott maradt továbbra is 4 családfő. Rajtuk kívül 1559-ben nyilvántartásba vettek még 2 összeírási sorba került nőtlen fiút, valamint 23 beköltözött családfőt, 8 nőtlen testvért és 1 egyéb nőtlent. Az 1546-ban összeírtak 43%-a tehát meghalt, de a viszonylag nagyszámú beköltöző révén 1559-ben 443%-kal többet tudtak nyilvántartásba venni, mint 13 évvel korábban; ezen belül a családfők száma 286%-kal lett több. A következő három év alatt a ki- és beköltöző családfők száma majdnem kiegyenlítette egymást; a családfők száma eggyel gyarapodott, de a nyilvántartásba vetteké 8%-kai csökkent. A későbbi évtizedek során azonban a lakosság száma fokozatosan gyarapodni kezdett: az összeírtak száma 1580-ra 66%-kal, 1590-re további 78%-kal, illetve ezen belül a családfők száma 1580-ra 43%-kal és 1590-re újabb 57%-kal növekedett. Az első összeíráshoz viszonyítva tehát megállapítható, hogy a 44 év leforgása után a családfők száma pontosan kilencszer annyi lett, a nyilvántartásba vettek száma pedig majdnem tizenötször lett több, mint 1546-ban volt. Foglalkozásra utaló adatok: 1562-ben 1 kovács, 1580-ban 1 mester és 1590-ben 1 pásztor. Gazdaságtörténeti adatok 1546-ban 1562-ben 1590-ben búzatized 72 kile 340 kile 500 kile kevert tized 20 kile 74 kile 350 kile musttized lencse- és babtized — 1500 pint 1200 pint 200 akcse vöröshagyma- és fokhagymatized 400 akcse gyümölcstized káposztatized méhkasok száma 5 darab 80 darab 250 akcse 250 akcse 175 darab sertések száma 3 darab 40 darab 225 darab báránytized haltized — — 23 darab 200 akcse sarlóadó — — 200 akcse Bzéna- és tűzifaadó __• 720 akcse 1500 akcse