Vígh Károly: Vörös Pest vármegye - Pest Megye Múltjából 4. (Budapest, 1979)

II. PEST MEGYE A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG IDEJÉN - 5. Mezőgazdasági politika Pest megyében a Tanácsköztársaság idején - A földkérdés

földkérdésről kimondta: „A földreformot nem törpebirtokokat teremtő földosztással, hanem szocialista termelőszövetkezetekkel hajtja végre."

6 Ennek ellenére az a tény, hogy a földdekrétum kiadására csak április 3-án került sor, az agrárkérdés körüli bizonytalanságot tükrözi. A földreformtervezet vitája - amely a Forradalmi Kormányzótanács március 27-Í ülésén zajlott le - azt bizonyította, hogy a fölszólalók közül sem Kun Béla, sem Varga Jenő és Vántus Károly nem ismerték fel a forradalmi úton végrehajtott földosztás jelentőségét, hanem ezzel szemben előnyben részesítették a felülről, rendeleti úton végrehajtott társadalmasítást.

7 A földtörvény és a későbbi hivatalos állásfoglalások sem fejtették ki konkrétan a „társadalmi tulajdon" fogalmát, habár kimondták, hogy a kis- és törpebirtok a hozzá tartozó házzal és melléképületekkel együtt továbbra is megmarad az eddigi magántulajdonban. Bizonytalanságot okozott azonban, hogy a földtörvény nem foglalt egyértelműen állást a magántulajdonban meghagyandó birtok felső határát illetően. Csak a később kiadott rendeletek (pl. a pénzügyi rendelet) szabta meg a magántulajdon felső határát 100 holdban. A kérdés rendezetlenségére mutat, hogy az akkor Pest megyéhez tartozó Kecskeméten a birtokhatár először 100 hold szántó és 10 hold szőlő volt, majd később 150 hold szántóra és 20 hold szőlőre emelték fel.

8 Ugyanakkor Veszprém megyében a megyei direktórium már kezdetben 200 holdban állapította meg a felső határt, míg Vas megyében minden közép- és nagybirtokot szocializálni akartak. A megyei birtokrendező és termést biztosító bizottság viszont csak azoknak a 100 holdon felüli birtokoknak a szocializálását kívánta, amelynek a műveléséhez nincs elegendő tőke.

9 A Tanácsköztársaság vezetői a parasztpolitikában azzal követték el a legnagyobb hibát, hogy nem számoltak a többséget kitevő dolgozó parasztság évszázados földéhségével és nem osztották fel a földet. Holott Lenin világosan megírta a földosztásról: „nyíltan megmondottuk, hogy ez nem felel meg a mi nézeteinknek, hogy ez nem kommunizmus, de mi nem erőszakoltuk rá a parasztságra azt, ami nem az ő nézeteinek, hanem csak a programunknak felelt meg".

10 Hamburger Jenő népbiztos ezzel szemben a Tanácsok Országos Gyűlésén arról beszél, hogy „ . . . sikerült átugrani... a fejlődésnek egy etapját, a földosztás etapját". Mindehhez még hozzáfűzi: „ . . . joggal és büszkén mondhatjuk el, hogy mi itt a földbirtokreformot kommunisztikus szempontból sokkal mélyrehatóbban valósítottuk meg, mint ahogy sikerült megvalósítaniok orosz elvtársainknak".

11 Nem kellett sok idő ahhoz, hogy a Szovjetunió és a Magyar Tanácsköztársaság történelmi tapasztalatai bebizonyítsák; milyen mélységesen igaza volt Leninnek a földkérdésben. A tanácskormány vezetőit tevékenységükben a gyorsabb szocialista fejlődés érdekei vezették, meg voltak győződve arról, „hogyha a földbirtokparcellázás bármilyen formában keresztülvitetett volna, ma a tanácsköztársaságot éhínség fenyegetné . . ."

12 Mivel nem a meglevő viszonyokból indultak ki, „éppen az ellenkezőjét érték 112