Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

1. Kosáry Domokos: Pest megye a kuruckorban

lönböző gazdasági szálakkal fűződő egzisztenciákat (bérlők, zsellérek, szolgák foglal magába".

144 Nem egészen tisztázott még, hogy ez a família mennyiben alakult át a Hegyalján, amikor a XVII. század folyamán, a majorsági árutermelés kibontakozásával párhuzamosan, a földesurak kezdtek mindinkább belenyúlni a régi keretek közé. Pest megyében, igaz: a hódoltság alatt sokban konzerválódott, elmaradtabb viszonyok között, mindenesetre, úgy látszik, régi formájában a XVIII. század elején is megtalálható. A feudális adóztatás itt nem az egyéneket, hanem a paraszti termelés gazdasági egységeit, a famíliákat vette nyilvántartásba. Ezek lehettek nagyobbak (telkes jobbágyok esetében), vagy kisebbek (önálló zsellérek esetében). De mind külön sejtjei a falu közösségének. A szegényebb parasztok elemeivel az adóztató szervek már nem érintkeztek közvetlenül: ezek vagy a földesúr saját cselédségéhez tartoztak, vagy a jobbágy família keretébe. A jobbágy, a ,,gazda" tehát olyan termelési egység, família élén állt, amelyben szűkebb családján, gyermekein, házas fiain túl esetleg, lazábban vagy közelebbről, rokonok, család-töredékek, zsellérek, fogadott cselédek, pásztorok is az ő vezetése és felelőssége alá tartoztak. És amíg ide tartoztak, addig az adó szempontjából el is tűntek a família burka mögött. így érthető azután, hogy Galgahévízen, ahol az adóösszeírás 1701 végén 53 jobbágyról és 21 zsellérről, összesen 74 háztartásról, 1702 végén pedig 53 jobbágyról és 9 zsellérről, összesen 62 háztartásról tud, ami a családonként régóta alkalmazott ötös szorzószámmal 370 illetve 310 főt tenne ki, a teljes lélekszám 1702-ben, egyházi adatok szerint, elérte a 480 főt.

145 A paraszti família burkát, Pest megye elmaradt viszonyai között, ekkori ban nem is a földesúri árutermelés feszegette elsősorban, hanem az állami adóztatás, amely általában igyekezett a hazai feudális berendezés szövevényes áttételeit, régi formáit áttörni, hogy a termelés, a jövedelmek minél nagyobb részét fölözhesse le a Habsburg-állam gépezete számára. Ennek köszönhető, ha a megyei kimutatásokban 1699—1703 között helyenként a szolgák meg a falusi értelmiség jószágairól, sőt a földesurak jövedelméről is találunk adatokat. A bécsi kormányzat 1698 végétől kezdve eleinte egyszeri kivetéssel és kisebb arányokban, de fokról-fokra félreérthetetlenül rá akarta szorítani a makacsul ellenkező nemességet az állami adó egy részének viselésére. I. Lipót december 24-i pátense Magyarországtól 4 millió Ft. hadiadót, a birtokos nemességtől ez összegen belül 250 ezer forintot követelt, míg az „egyszerű armális nemeseknek", nagy elkeseredésükre, a jobbágyok sorában kellett adózniuk.

116 Ennek nyomán Pest megye 1699 elején a jobbágyokra és armális nemesekre 64,6 ezer Ft., a birtokos urakra pedig 4,6 ezer Ft. adót vetett ki úgy,

147 hogy az utóbbiak (legalábbis a megyei kimutatás szerint)

148 földesúri jövedelmeik 50%-át tartoztak lefizetni, ez alól csak az udvarnál nagy kegyben álló gr. Koháry Istvánt mentesítette a császár. Amennyire a jegyzéknek (urak bevételéről lóvén szó) hinni lehet, 1699-ben Pest megye földesúri jövedelmei 9,9 ezer, Kohárynak egy tucat helységben található birtokait is figyelembe véve pedig mintegy 11,3 ezer forintot tettek ki. 1703-ból ilyen összesíthető kimutatássunk nem maradt, de egyes részadatok szerint a földesúri jövedelmek (legalábbis a bevallásokban) inkább emelkedtek.

149 így a pilisi járásban 3,3 ezer forintról 6,4 ezerre. A Csepel-sziget, amelyet 1695-ben Heissler Donát tábornok, majd tőle 1698-ban 85 ezer rénes forintért Savoyai Jenő szerzett meg, 1699ben még minimális bevételi összegekkel szerepel. 1701 tavaszán viszont

150 már a 10 helység közül Ráckeve 1000, Makád 530, Tököl és Szigetszentmiklós 500— 500 forint évi cenzust fizet, ezenkívül minden helység általában 1—2 hízóval, 39