Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

1. Kosáry Domokos: Pest megye a kuruckorban

irtóháborút: kiáltványokkal, tárgyalásokkal, hajdúszabadság ígéretével próbálkoztak (bár ez új vonzerőt nem jelentett, és alighanem csak a rác vezető rétegeket speciálisan érdeklő gazdaságpolitikai, kereskedelmi intézkedésekkel együtt lehetett volna némi hatása), — sajnos azonban e lehetőségeket nem sikerült valósággá szilárdítani. A két nagy mezőváros, amelynek távoli pusztáiról tömegével hajtották el az állatokat Huyn, Monasterly, Kreutz tábornokok labanc vezetésű rác csapatai, az öncélú városi diplomácia eszközéhez nyúlva előbb a császári főtisztektől igyekezett védlevelet szerezni (nem ingyen), majd Kovács István kecskeméti és Hegedűs János nagykőrösi jegyző személyében egyenesen Bécsbe küldött követeket, ahol Savoyai Jenő azzal az egyszerű, de frappáns kérdéssel hozta zavarba őket, hogy miért nem védik meg önmagukat a portyázok ellen, végül azonban sikerült a rácokat eltiltó rendeletet kieszközölniök, papíron, fekete betűkkel.

186 Kézzelfoghatóbb következménye volt a vállalkozásnak, hogy Rákóczi, megsokallva a dolgot, a két jegyzőt az év végén táborába rendelte és egyidőre becsukatta. A „csoda" elmaradása Pest megyében persze körülbelül olyan időszakra esett, amikor a szabadságharcon belül az osztály erő viszony ok általában a parasztság hátrányára kezdtek eltolódni. A jobbágy-földesúri viszonyt szabályozó 1703 szeptemberi vetési pátens nyomán, úgy látszik, országszerte meglassult a falvak népének lavinaszerű áradása a kuruc sereg zászlói alá. Különböző megyék dolgainak beható összevetésével volna talán pontosabban felderíthető, hogy Pest megye esetébe mennyire játszott bele ez a tempókülönbség, az a tény, hogy elfoglalására, érthető módon, a tiszántúli megyéknél később került sor. Nézetünk szerint azonban e Pest megyei jelenségek, a maguk adott formáiban, ekkor és máskor, nem érthetők meg kielégítően a helyi gazdasági-társadalmi feltételek figyelembevétele nélkül. Nemcsak arról van itt szó, hogy e viszonylag gyér népességből hiányzott az a kellő számú, fegyverre kész, elégedetlen katonaelem, amely a Dunántúlon a jobbágyok elkedvetlenedésének időszakában is lendítő erőt kölcsönzött a mozgalomnak. Hanem arról is, hogy az adott feltételek a parasztság bizonyos, főleg jobbmódú rétegeinek magatartását, úgy látszik, ellentmondásossá, ingadozóvá tették, mindenekelőtt a megyén belül döntő súlyt képviselő mezővárosokban. S hogy ennek elég jellegzetes példáival találkozunk Pest megyében, azt akkor is megállapíthatjuk, ha nem szeretnénk azon hibába esni, hogy mindenestül helyi specialistának tartunk olyan jelenségeket, amelyek többé-kevésbé hasonló feltételek közt másutt is megvoltak, csak még nem tárták fel őket kellőképpen. Tudjuk azt, hogy Cegléden például ,,a szegényebb emberek rokonszenve határozottan Rákóczi mellett volt" mindjárt az első időkben, zsellérek és cselédek „eladták kevés vagyonukat, hogy lovat és kardot vehessenek és beálltak kurucnak".

187 Kecskemét jegyzőkönyveiben is számos nyoma van 1703 őszén annak, hogy szolgalegények elszámolnak gazdáikkal, dolgaikat pénzzé teszik és katonának mennek.

188 Körősi Pap Istvánnak és a praedók pusztai világából felbukkanó, többi kurucnak is akadtak a mezővárosokból követői. A tehetősebb civisgazdák számára azonban nem volt nagyon biztató a felfegyverzett szabad legények és cselédek reménysége. És a kurucmozgalom nemesi oldala sem. Az sem, hogy távol élő, nagyobb földesuraik egy része most Rákóczi oldalán bukkant fel, bár az sokat nem változtatott a helyzeten, ha a kecskemétieknek ezentúl, a fejedelem jóvoltából, a labanc Koháry István helyett Károlyi Sándor földesuraságával kellett számolniok. A kiváltságai után szomjúhozó, mezővárosi nemesség csatlakozása viszont máris hozott 45