Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

1. Kosáry Domokos: Pest megye a kuruckorban

6339 jobbágy, 1615 zsellér, 113 özvegy és 79 parasztnemes adózó háztartását tartották nyilván a hivatalos adatok, 46,2 ezer szarvasmarhával, 7,4 ezer lóval, az urak és a cselédek jószága nélkül. Számításokkal próbálkozhat arról, hogy a háztartások száma hogy nő meg (kb. 9000-re) a kihagyott mentesek, bírák, elöljárók, azután a falusi iskolamesterek, kecskeméti vagy szentendrei görög, rác kalmárok, nagykőrösi váci óbudai iparosok háztartásaival, és hogy a paraszti famíliákon, vagy helyenként az uradalmakon belül a szegény paraszti rétegek mekkora százalékát tették ki a „hivatalos" társadalomnak. Aki azonban nem így, utólag, hanem egykorú, magános utasként közelítené meg a régi megyét, az, mielőtt beérne a legközelebbi mezőváros árkon belüli, zsúfolt, girbegurba utcái, alacsony, tapasztott házai közé, az alkonyi pusztán alighanem egy másik világgal: a törvényen kívülivel is megismerkednék. Itt találkoztak mindazok, akik valamiért kiszakadtak a „hivatalos" társadalomból, és akiket itt nemigen ért utol a feudális közigazgatás nehézkes karja. Különböző okokból különböző elemek találkoztak itt: egykori kuruc csapatok üldözött maradványai, bujdosni kényszerültek, pusztai pásztorok

158 ridegek, szegénylegények, csempészek, haramiák, praedók, latrok. Nyomuk állandóan felbukkan a 80-as, 90-es években is. A paraszt vármegye sem bír velük. Amikor a kormányzat az 1697-i hegyaljai kuruc felkelés után a földesurakkal, illetve Pest megyében, ahol „az földes urak igen távul és messze laknak", a szolgabírákkal elszedette a fegyvereket „az paraszt renden levő jobbágyságtul", sőt az értelmiségiektől és iparosoktól is, éppen a praedók világába nem ért el keze, úgy hogy Kecskemét, mint akinek veszteni valója van, vissza is kapja fegyvereit „kevés marhája megoltalmazására".

159 A császár embereit előszeretettel fosztották ki ismeretlen tettesek. 1699-ben Ócsa tájékán gr. Marsigli tábornokot is kirabolták, megsebesítették, amiből nagy skandalum lett, az alispán is majd a nyakát törte, kártérítésre kötelezték; e támadást alighanem egy Vókes vagy Véglesi nevű kuruc katona, mások szerint Bangó János szegénylegénnyel Körösi Pap István (utóbb kuruc kapitány) követte el.

160 E világnak hiába hirdette ki Sőtér alispán 1701 november 15-én, hogy Rákóczi Bécsújhelyről „az arestombul elszökött", aki éri, fogja el, fej vesztés terhe alatt, mint ahogy a megye hiába rendelkezett a francia hadszíntér helyett a szökést választó császári katonák üldözéséről is. Hogy azután a praedók állam-alatti világában ki a lator és ki a bujdosó, az eljövendő kuruc katona: annak 1703-ban kellett kiderülnie. III. Mint kis szikrából felharsogó futótűz, ha gyuanyagra lel, a Rákócziszabadságharc úgy rohant végig az ország felső részein, északkeletről nyugat felé. 1703 június közepén még a Kárpátokban, a határon, maroknyi erővel várták Rákóczit az első, tiszaháti paraszti felkelők. 1704 elején már a megrettenő Bécs alatt tűntek fel kuruc lovasok, egy sokezres sereg hirnökeiként. E „csoda" titka abban rejlett, hogy a kuruc had előnyomulás közben a területtel együtt nőtt, szinte mérföldenként, lavinaként, mindig új százakkal, ezrekkel. A Felső-Tiszavidéken ezt: az előnyomulás átütő erejét, kezdő lendületét a szegénylegények, parasztok, exisztenciájukat vesztett kisnemesek, volt Thököly-katonák és végbeliek adták meg.

161 A nemesség, és vele a nemesi 41