Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

1. Kosáry Domokos: Pest megye a kuruckorban

pítés;

89 1700-ban 12 új családdal bővült, amint a többi helység is gyakran így, részletekben, hozzátelepedéssel alakult ki: 1699-től Torbágy

90

, azután Piliscsaba, ahol 1700 nyarán 5 család mellett 14 friss érkező jelent meg azzal, hogy jövőre ismét továbbmegy,

91 valamint Pesthidegkút, ahol ugyanakkor 2 három éve, 2 két éve, 3 egy éve ott élő telepest számláltak össze. Ez idő tájban bukkannak fel Nagykovácsi (14 német család),

92 Üröm, valamint Solymár és Pilisszentlászló (valószínűleg inkább rác, illetve szlovák, mint német) első lakosai is.

92a E környéken Tinnye az egyetlen új magyar telepítés ez időben, de ennek földesura: Miskey István a török háborúban kitűnt császári alezredes volt.

93 A Rákóczi-szabadságharc feltételeire gyakorolt hatását tekintve azonban mindezeknél sokkal jelentősebb mozzanat volt akkoriban a Duna-vonal „rác" telepeinek kialakulása, részben császári intézkedés, részben spontán vándormozgalom következmények ónt. Pest megye egykorú összeírásaiban inkább az utóbbinak van nyoma. 1696-ban a Csepel-szigeten Szigetbecse és még hat község helyén tűnnek fel ,,rác" pásztorok, szegényen, veremszállásokban, jóformán vetés nélkül. A solti járásban még többen: egy sor kisebb helység mellett Kalocsán 40, Sükösdön 60 rác található, akinek „vándorok módján semmije sincs". Ez azonban mondhatni csak mellékhajtása a már korábban, a megyék hatáskörétől függetlenül lezajlott, és így a megyei iratokban sem igen szereplő, fő jelenségnek. Ismeretes, hogy amikor a Balkánról visszaözönlő császári sereg 1690-ben Belgrádot is feladni kényszerült, az elnyomott balkáni keresztény népek soraiból sok ezer nagyrészt szerb, részben bolgár, román stb. család menekült át a török bosszúja elől. A császári kormányzat először különböző megyékben, városokban (Arad, Szeged, Mohács, Székesfehérvár, Buda, Szentendre stb.) helyezte el, utóbb azonban 1694-ben mégis inkább a déli részekre költöztette őket. A török béke (1699) után pedig, midőn régi hazájuk felszabadítása elmaradt, 1702-ben megalkotta belőlük a tiszai és marosi határőrvidéket: paraszti katonaközösségek szervezetét, megyétől, földesúrtól függetlenül, a hajdúvárosokóra emlékeztető szabadsággal, de a bécsi haditanács rendelkezése alatt.

94 A régebbi, polgári történetírás e fejleményeket s főleg a „rácok" és „magyarok" kiéleződő ellentéteit rendszerint soviniszta elfogultsággal tárgyalta ahelyett, hogy azon társadalmi feltételeket vizsgálta volna, amelyek közt az ellentétek kialakultak, és a „rácok" nagy része, fegyverrel vagy anélkül, a császári hatalom oldalára került a Rákóczi-szabadságharc idején. E probléma igen közelről érinti témánkat, hiszen ahogy valaha a török elől a XV. században menekvő szerbek a Duna két nagy szigetén: Szentendrén, Ráckevén találtak új otthonra, úgy most is sokan maradtak, a délvidékre való átköltöztetés után is, Duna melletti helységekben, Pest megyében. Egy 1696-ban készült összeírás szerint

95 Szentendrén, e fontos egyházi központjukban, 986 név szerint felsorolt családfő és 468 zsellér élt ekkor, vagyis jóval több, mint a pilisi járás valamennyi többi helységében együttvéve. A szöveg szerint e rácok és görögök, akár a budaiak, „Görögországból, Bulgáriából, Moesiából, Boszniából vagy éppen Arméniából" költöztek ide Belgrád veszte után, a pátriárka és a kalugyerek, papjaik vezetésével, foglalkozásuk szerint pedig kereskedők, kézművesek és napszámosok, vagyis ahogy ők mondják: argatin-ok.

96 Valóban: e sok családnak viszonylag igen kis állatállománya van (264 ökör), vetése még kevesebb (mindenestül 280 mérő), és ekkor még szőleje sincs, — a szentendrei kereskedők csak utóbb, a hegyvidék beültetése után jelennek majd meg boraikkal Győr, Pozsony, sőt Bécs piacán.

97 A fel:>, 33