Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

1. Kosáry Domokos: Pest megye a kuruckorban

tak" ugyan, de helyükbe mások, kunságiak stb. menekültek. A solti járásban megmaradt 2 nagyobb és 1 apró helységgel együtt az egész megyében összesen 12 helységet talált Ráday, nem egészen 22 porta értékben! A kép hiteles, csak nem végleges. Mert a népesség, amelyet láthatólag valósággal feltépett a háború, megmaradt részeiben hamarosan kezdett újra megülepedni. Másként még az is érthetetlen volna, hogy 1689—1690 körül már 70 körül van a lakott helyek száma, bár anyagi erejük még mindig csak 20—30%-átériel annak, amire 1683-ban becsülték őket. Ráday adatait alátámasztja, hogy más forrásban, egy 1688-ból való urbáriumban

59 is pontosan megtaláljuk Tótfalun (47 helybeli családfő mellett) azt a 7 „jövevényt", akit ő mint dunakeszi menekültet vett itt jegyzékbe. Tótfalu a sziget viszonylagos védettségében némi veszteséggel átvészelte a vihart, hatökrös gazdái is maradtak. Dunabogdány azonban, a Duna túlsó partján, már futni kényszerült, és az 1688-ban újra itt talált 15 családnak 18 méhkason és 18 kapás szőlőn kívül semmi jószága nem maradt, egyetlen állata sem. Ugyanígy nem volt állata 1688-ban a Szadára visszatért 18 családnak sem, holott az urbárium szerint azelőtt itt is voltak „marhákkal bíró" (pecora habens) jobbágyok. E tönkrement, elszegényedett, elvadult megyébe, garázda császári hadak és kóbor szabadlegények, praedók közé a nemesi megye nem sietett visszatérni. Mivel azonban a hatalom a budai császári hatóságok, főleg a porciók összegét megszabó Reusing Ferenc Henrik főhadbiztos, a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagjának kezében volt, aki két és fél év alatt annyit sikkasztott és erőszakoskodott, hogy végül Bécs is megsokallta,

60 — a megye kénytelen volt Pest-Budán előbb ideiglenes, majd állandó megbízottat tartani Sőtér Ferenc szolgabíró személyében, aki körül azután hamarosan egy új, helyszíni megyei apparátus körvonalai kezdtek kibontakozni. A roskasztó adó- és porcióteher elleni viaskodásban persze közös fronton állt Pest és Losonc, egyforma igyekezettel (és rendszerint egyformán kevés sikerrel) járt el előbb Ráday, majd (1688)

61 Sőtér, hiszen ebben azonos a közelebb vagy távolabb lakó birtokos nemesség érdeke. A súrlódás mégis szinte elkerülhetetlen: Rádayék kifogásolták, hogy pesti megbízottjuk beleavatkozik az alispán hatáskörébe,

62 önállóan intézkedik, a súlypontnak azonban nyilván előbb-utóbb Pestre kellett visszahelyeződnie. 1687 őszén még Ráday és Gyürky képviselte Pest megyét az országgyűlésen,

63 de az év végétől a közgyűléseket már nemcsak megyén kívül, hanem néha Kecskeméten tartják, a tisztikar is kezd helyi nemesekkel (így Kecskemétről Deák Pál szolgabíróval) kiegészülni. A nemesi megye végül 1689 tavaszán végleg visszaköltözött egykori székhelyére. A nádor-főispán: hg. Esterházy Pál személyes részvételével ünnepélyesen megtartott budai közgyűlésen

64 az első alispáni tisztet a visszalépő Rádaytól Werlein János István, őfelsége kamarai inspektora vette át (rövidesen báró ós Gödöllő földesura), annak jeléül, hogy a megye kapott ugyan némi támaszt a hadbiztossággal szemben (Rensinget ekkor menesztették), viszont alárendelődött a budai kamarai igazgatásnak, amelyen át az udvari kamara a volt hódoltságot mint ,,új szerzeményt" igazgatta. Gyakorlatilag a megye ügyeinek közvetlen intézése azonban az új másodalispán: Sőtér Ferenc kezébe került, aki azután 1692-től kezdve tíz éven át az első alispáni tisztet is betöltötte.

65 Esterházy, aki mint nádor a feudális államon belül különleges helyzetet élvező, magánföldesurak alól kivett három jászkun kerületnek is főbírája volt, Sőtért egyúttal jászkun alkapitánynak is megtette. Nem indokolatlanul, hiszen Pest 28