Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

5. Eperjessy Géza: A Pest megyei céhes ipar 1686–1872

Míg azonban a kapitalizmus „betörése" előtt elsősorban a belső piac hiánya következtében törekedtek a céhes mesterek az elzárkózásra, addig a XVIII. század második felétől kezdve a külföldi tőkés ipar versenye miatt igyekeztek minden erejükkel letörni — legalábbis — a céhen belüli versenyt, megakadályozni a kontárok céhbe jutását s a legények mesterré levését. A tőkés ipar növekvő versenyétől szorongatott mezővárosi céhes mesterek a századforduló idejétől kezdve mindinkább arra törekszenek, hogy legényeik munkaerejét kizsákmányolják, s béreiket leszorítsák.

114 A céhek gyakran szerszámaikat is elkobozták a fizetésképtelen legényektől. 1844-ben több óbudai asztaloslegény kérte a céh által elvett „mesterségi eszközeinek" visszaadását.

115 Az 1848. évi Klauzál Gábor-féle céhszabálymódosító rendelet kibocsátása után több céh, így pl. az óbudai csizmadiacéh is megtagadta a rendelet végrehajtását, s a legényektől elkobozta vándorkönyvüket, ruhájukat és szerszámaikat.

116 Az általunk ismert adatok azt bizonyítják, hogy az 1848-as forradalom előtt a céhlegények többsége még saját szerszámokkal rendelkezett. A legények vándorlási idejük alatt arra törekedtek, hogy a saját műhely berendezéséhez szükséges pénzt és eszközöket megszerezzék. Egy mezőberényi asztaloslegény pl. hat évet töltött ,,idegen műhelyekben", s ez alatt az idő alatt házat, „műhelyt és minden mesterségéhez szükséges szerszámokat is szerzett".

117 Egy 1847-ben meghalt váci csizmadialegénynek szerény vagyontárgyai között pl., melyet a céh a temetési költségek fedezésére eladott, ott találjuk a szerszámokat is. A legény egész „vagyona" 23 forint 56 krajcárt tett ki. Ebből a szerszámos „fiókra" 1 forint 34 kr., a szerszámokra 2 forint 26 kr. esett, az Összeg többi része pedig a legény ruháiból (sapka, „fekete rok", „kék spencli", „selemkendő"), tarisznya stb. folyt be.

118 Figyelemre méltó, hogy az 1848-as pesti legény mozgalom egyik követelése éppen az volt, hogy a szerszámok tartásától mentsék fel a legényeket, s azokat ezentúl a mesterek bocsássák rendelkezésükre. A „budapesti ács ifjúság" 1848. ápr. 25-én többek között a következőket kívánta: „az eddig divatban levő költséges, sőt vándorlás alkalmával terhes és alkalmatlan kéziszerszámok tartásától mentessünk fel, ezeket a mesterek tartozván tartani, s a segédségnek munkaidő alatt kiszolgáltatni" . . ,

119 A céhes mesterek a felszabadítási díjak felemelésével, ezenkívül a költséges, nemegyszer 8—10 (vagy annál is több) fogásból és vég nélküli italozásból álló lakomával, s nem utolsósorban a mesterjogért fizetendő taksa felemelésével és a remeklés megnehezítésével is elzárták a szegényebb sorsú legények előtt a mesterség felé vezető utat. A váci mészároscéh pl. az 1790-es években előírta, hogy a mesterjelölteknek mindenekelőtt a levágandó ökröt kell megbecsülnie „Bötsülesben az mi 5 fonton aloll, avagy fölül hibáztatik, büntetése minden fontról 1 ft Rh. (a „rhénes"—vagy magyar forint — 20 garas, ül. 60 krajcár). Az ökör levágása előtt először, „Eő Fölségének kegyelmes királyunknak, 2-szer Az Kegyes Földes Urunknak, 3-szor Az Ittvalói Nemes Tanácsnak, és az egész Nemes Czéhnek" egészségére kell a poharat ürítenie. Az ökröt legfeljebb 3 ütéssel kell levágni, minden további ütésnél a büntetés másfél rhénes forint.

120 A váci hentescéhet — a privilégium megszerzésének idejében — 1829 májusában a helybeli püspöki uradalom „gazdálkodó üllésén" kötelezték a remekpróba előírásainak kidolgozására, az uradalom csak ennek átvizsgálása után ismerte el a céhet. A 13 pontból álló remeklési szabályzat a legkülön269