Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)
5. Eperjessy Géza: A Pest megyei céhes ipar 1686–1872
mot, valamivel jobb volt a vagyoni helyzete. Ennek ellenére a privilegizált mesterek között is feltűnően nagy számban találunk nincstelen zselléreket. A foktői molnárok pl. éppen szegénységükre való hivatkozással kérik az első osztályú (200 conv. forintos taksát) harmadik osztályúra (vagyis 100 forintosra) leszállítani. — Az alszolgabíró 1828. április 19-i jelentésében kifejti, hogy a folyamodó 18 molnár kivétel nélkül zsellér, akiknek a község 16 malma közül csak l 3 / 4 malom van tulajdonában. A kérelmezők — 3 kivételével — a falu módosabb malmosgazdáinak a szolgálatában állanak. 103 A mezővárosi céhes mesterek anyagi viszonyainak és egyben vagyoni differenciálódásának is jellemző példáját szolgáltatja a dunapataji takács céh 1828. évi vagyoni összeírása. A mesterek száma 41, tehát viszonylag elég tekintélyes. Nagyrészük zsellér, 9-nek (21,9%) háza sincs. Szőlője csupán 14nek (34,1%) van. A mesterek szőlőbirtoka összesen 51% kapa (1 kapa = kb. 94 négyszögöl), a szőlőtulajdonosok nagyobb része csupán 2—3 kapával rendelkezik, csak l-nek van 8%, egy másiknak 2% és egy harmadiknak 5% kapa szőlője. Marhája 21 mesternek (50,2%) van, nagyrészük azonban csak 1—2 igásállattal rendelkezik. Csupán 1 mesternek van 7, s egy másiknak 4 marhája. Lova viszont csak 3 mesternek van, összesen 6 darab. Szántófölddel a helybeli takácsok nem rendelkeztek, a mezőváros kaszálójából viszont — a többi lakoshoz hasonlóan — „vagyonaikhoz képest szoktak . . . részeltetni". A vagyoni összeírásból tehát kitűnik, hogy a dunapataji takácsok nagyobb része zsellér, szántóföldje egyiküknek sincs, és mintegy 65 %-uk szőlővel sem rendelkezik. Az egészen nincsteleneknek, a ház nélküli mestereknek a száma elég tekintélyes (több mint 20%) . A vagyonosabbaknak a száma viszont, — akik azonban nem különösebben gazdagok — kicsiny, hiszen csak háromnak van az átlagosnál nagyobb szőlője, kettőnek van 4, illetve 7 marhája, és csupán 1 olyan takács akad, akinek a házán és műhelyén kívül még 1 / 3 malma, 3 marhája, 2 lova, 5% kapás szőlője és 18 Y 2 vékás (a véka a mérő [62 1.] fele vagy harmada) kertje van. 104 A falusi és mezővárosi céhekben — az előbbi s nyilván általánosítható példák szerint •— az iparűzőknak 2 szélső rétege, a kézműveseknek mintegy 20—30%-át (nemritkán nagyobb hányadát is) kitevő nincstelenek és a csekély számú módosabb mesterekből álló gazdagok között foglaltak helyet azok az iparosok, akiknek házuk, műhelyük, esetleg néhány kapából (vagy „útból") álló szőlőjük és 1—2 háziállatuk volt. Ebbe a középső csoportba tartozott a falusi és kisvárosi mesterek jelentékeny hányada, átlagosan 40—50 (néha több) százaléka. A mezővárosi ós falusi mesterek tulajdonában levő lakóházak, szőlők, műhelyek és szerszámok általában csekély értéket képviseltek. A műhelyeknek és a szerszámoknak az értéke természetesen az „üzem" nagyságától függött, mivel azonban a kézművesek legnagyobb része segédek nélkül „a maga kezére" dolgozott, olyan műhelyeket és annyi kéziszerszámot kell alapul vennünk, amit a mester maga használt, annál is inkább, mert a legényeknek (így a vándorlegényeknek is) 1848 előtt még saját szerszámai voltak. Egy szigetszentmiklósi mester pl. 1793-ban 79 forintért vásárolta meg egy ráckevei „kovácsné" (nyilván kovács özvegye) „műszereit", s adott 1 arany foglalót, de — mint a jegyzőkönyvben olvashatjuk — „annyi pénzt nem érni" — mondották. 105 Általában megállapíthatjuk, hogy a kisvárosi mestereknek, így pl. a kovácsoknak, a bognároknak, a szűcsöknek, a takácsoknak és a többieknek szerszámai nem képviseltek jelentékeny értéket, vételáruk a XVIII. 264
